Index Vakbarát Hírportál

Medián: Félmillió szavazót vesztett a Fidesz

2017. május 3., szerda 15:29 | aznap frissítve

A HVG-ben megjelent Medián-felmérés szerint az elmúlt három hónap eseményei jócskán megtépázták a kormánypárt és az államfő népszerűségét.

Januárban még 37 százalék, míg április végén már csak 31 százalék volt a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népességben, tehát

közel félmillióval kevesebben szavaznának a kormánypártokra.

A legtöbb exfideszes a Jobbikhoz igazolt, amelyre a választópolgárok 20 százaléka szavazna – ez 6 százalékpontos emelkedés a januári adatokhoz képest. A többi ellenzéki pártot a felnőtt népesség 24 százaléka támogatja, ami 4 százalékpontos növekedés. Közülük az MSZP a legerősebb 9 százalékkal, az új szereplő, a Momentum pedig 2 százalékon áll. A Kétfarkú Kutya Pártnak – a Momához, a Párbeszédhez és az Együtthöz hasonlóan – 1 százalékos a támogatottsága.

Áder János népszerűsége 11 százalékpontot zuhant a CEU-törvény aláírása után, Orbán Viktor pedig 9 százalékpontot esett vissza. Vona Gábor és Hadházy Ákos népszerűsége eközben nőtt a választók körében. Botka László az abszolút nyertes, akit immár az ország 91 százaléka ismer (a korábbi 78 százalékhoz képest). A népszerűsége változatlan, Vonával és Kósa Lajossal holtversenyben 34 százalékon áll.

Áder népszerűségzuhanását egyébként a kormányközeli Nézőpont Intézet felmérése még súlyosabbnak értékelte, az ő közvélemény-kutatásuk alapján ugyanis az államfővel elégedetlenek száma 17 százalékról 30 százalékra nőtt, míg a vele elégedettek aránya januárról áprilisra 18 százalékpontot zuhant.

Rovatok