Index Vakbarát Hírportál

A Momentum se nem jobb, se nem bal, majd később kiderül, mi

2017. július 22., szombat 09:12

Miközben a Fidesz Erdélyben tartja az évi tusványosi fesztiválját, idén Bodajkon rendezett hasonlót a Momentum is Nyitás Fesztivál néven. A választások előtt szűk egy évvel nagy kérdés, hogy a budapesti olimpiai pályázat elkaszálásával ismertté vált, Budapesten a legfrissebb felmérés szerint a biztos választók között már 9 százalékon álló Momentum egy ilyen eseményen csak bulizni akar, ahogy a korosztályuk túlnyomó többsége ilyenkor, vagy sokkal többről van szó.

Azért írunk történelmet, mert Magyarországon eddig nem volt még a Nyitás Fesztiválhoz hasonló rendezvény. Ez ugyanis az első alkalom, hogy egy politikai szervezet a pártpolitizálást az ajtón kívül rendez meg a közélettel foglalkozó, zenével és szabadidős programokkal tarkított nyári fesztivált.

– írja a Nyitás Fesztivál programfüzetében a köszöntő szövegben Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. A kissé túlzó lelkesedés valahol érthető, hiszen a Momentum a leggyorsabban fejlődő magyar párt, ami óriási figyelmet kap a NOlimpia óta. Pedig alapvetően még azt sem lehet tudni, hogy mi lesz a párt programja a választásokra, és bizonyos fontos kérdésekben sincsen még egységes álláspont, ahogy az a márciusi cikkünkből kiderült.

A helyzet azonban az, hogy ha konkrét pártpolitizálást valóban keveset lehetett hallani a fesztiválon, azért a Nyitás voltaképpen egy hatalmas közösségi brainstorming, amiből hosszútávon a Momentum profitálhat majd.

Ahogy Tusványoson vagy a Bánkitón, úgy itt is különböző panelbeszélgetések töltik ki a koncertek előtti űrt. Legyen szó a magyar jogállami rendszer leépítéséről, a korrupcióról, a propagandáról, a hazai politikai kultúra totális elértéktelenedéséről, a beszélgetések szinte egytől egyig arra hegyeződtek ki, hogy

  1. a jelenlegi rendszer tarthatatlan, de a Fideszt még is hogyan lehetne legyőzni;
  2. a jelenlegi ellenzék töketlen, béna és nyakig benne van a mostani helyzet kialakulásában;
  3. "az elmúlt 27 év".

Utóbbi a kulcsszó, amit rengetegszer lehetett hallani meghívott vendégektől vagy éppen a momentumosoktól. Az "elmúlthuszonhétévezés" mutatja meg talán legjobban, hogy ez a párt és annak tagjai nagyjából hová próbálják meghatározni magukat. Se Orbán, se Gyurcsány, se senki, aki a rendszerváltás óta hatalom közelébe került, és ezzel részt vett az ország fejlődésének meggátolásában.

És valahol itt jön képbe az is, hogy a Momentum mégis miért csinál pártrendezvényt úgy, hogy alig 2-300 ember ténfergett az első napon, miközben a fellépőket és az infrastruktúrát látva egyáltalán nem beszélhetünk olcsó mulatságról.

"Az volt a célunk, hogy kicsit mindenbe betekintést adjunk, amit a Momentum csinál" – mondja Hajnal Miklós szóvívő, aki azt is hozzátette, hogy hetente 50-100 embert vesznek fel a pártba, és már 1100 tagot számolnak. "Nincs itt mindenki a tagságból, a csütörtök-péntek egyébként is nehéz időszak a munka miatt. Ettől függetlenül jó érzéssel tölt el, ha az itt lévők, ha nem is adják le a jelentkezésüket a pártba a fesztivál után, azért jó érzésekkel mennek haza, hogy ez a társaság tudott egy ilyet szervezni, és jó benyomást keltettünk."

Aztán rákérdeztünk még Hajnalnál, hogy mindezek ellenére miért írja a Momentum elnöke, hogy a Nyitás Fesztivál nem egy pártpolitikai esemény. Erről kiderült, hogy inkább csak magától a kifejezéstől próbálják távol tartani magukat, mint például pártesemény, mert a magyar politikai szókészlet Hajnal szerint már lejáratódott. Viszont látványosan elválasztják nappal a politikai programokat az esti bulizástól és koncertektől.

Na, de milyen a fesztivál?

A Nyitás Fesztivál egyébként nem sokban különbözik a többi kisebb fesztiváltól. Van egy nagy színpad és egy kisebb, ami fedett, ezeken mennek esténként a koncertek, köztük Wellhello, Anima Sound System, Fran Palermo, Middlemist Red és sok underground magyar zenekar. Itt is feltűnik a Bánkitón már megismert Share, ami a bevételét jótékony célra fordítja. A sör amúgy nem kifejezetten drága, 450 forintért mérik a 4 deci Borsodit például. Étkezés tekintetében azért van hova fejlődni, mert a lángost hamar meg lehet ám unni, viszont az pozitív, hogy például a Volttal vagy a Sounddal ellentétben több helyen is van vízpermet, amit a fülledt nyári időjárás tekintetében konkrétan kötelezővé kéne tenni mindenhol. Az már más kérdés, hogy az első este kifejezetten kevesen voltak, cserébe a közeg nagyon összetartónak és pozitívnak tűnt, és rengeteg helyen lehet szelektíven gyűjteni a szemetet. Szombatra egyébként 6-700 embert várnak, és Hajnal Miklós később nekünk elmondta, hogy szeretnék, ha a Nyitás Fesztivál a jövőben éves rendezvénnyé nőné ki magát. 

Ez egyébként így igaz, de azért Wellhello ide vagy oda, egyetlen olyan fiatallal vagy időssel sem beszéltünk, aki kizárólag bulizni jött volna. A többség a párttal kapcsolatos szimpátia vagy éppen tagsága miatt jött a fesztiválra, de találkoztunk olyan idős párral is péntek délután, akik egyszerűen kíváncsiak voltak arra, hogy ezek a fess fiatalok mennyire gondolják komolyan magukat. Ez egyébként egy abszolút jogos kérdés, és több ehhez hasonló is elhangzott azon a reggeli kérdezz-feleleken, ahol a Momentum elnökségének öt tagjától, köztük Fekete-Győr Andrástól lehetett direkt kérdezni.

A beszélgetésből kiderült, hogy a Momentum október 15-ére annyira készül, mint a bevásárlóközpontok a karácsonyi akciókra. Ekkor fogják ugyanis bejelenteni a választási programjukat, illetve több új arcot is, akik csatlakoznak a párthoz. Fekete-Győr elmondta, hogy hiteles, emberarcú programot csak a megfelelő "inputgyűjtés" mellett tudnak létrehozni, és ez ugyan a helyszínen csak egy jól csengő mondat volt a sok közül, valójában az egész eseményt remekül körbeírta.

A Momentum ugyanis a Nyitás Fesztivál nappali részén a meghívott előadókkal, eszmecserékkel, kerekasztalokkal tapasztalatot és véleményt gyűjt arról, hogyan lehetnének még jobb, hitelesebb, erősebb párt.

A jobb- és baloldali politikából kiábrándultak, az értelmiség, az elárult fiatalság, egy rakás olyan csoport, aminek a Momentum egyszerre próbál megoldást nyújtani, de ahelyett, hogy rögtön az indulásnál nagyon stabil álláspontot képviselnének minden kérdésben és témában, inkább kivárnak, figyelnek, és tapasztalatot gyűjtenek azoktól, akik egyszer majd esetleg a választói magjukat adják. Az elnökségi Q&A-en történt az is, hogy amikor egy fiatal srác felvetette, hogy vlog helyett a Pesti Srácok Polbeatjére hasonlító, véleményütköztető műsort lenne érdemes csinálni, akkor Fekete-Győr felajánlotta neki, hogy lépjen be a pártba és beszéljenek, mert ez egy remek ötlet, amit érdemes a jövőben kidolgozni.

Az már más kérdés, hogy a feltűnő lelkesedés mellett a Momentum azért sokszor még a saját közegében is vet fel komoly kérdéseket. "Miért nincs szlogenünk?"  kérdezi egy srác, amire az a hosszadalmas válasz, hogy több is van (Európához tartozunk! és Politikai generációváltást Magyarországon!), de arra a kérdésre nem igazán tudott senki válaszolni, hogy egy nem megfelelő háttérrel és tudással rendelkező embernek mégis hogyan lehet akár csak egyetlen egyszerű szlogenben leírni azt, hogy mi a Momentum és mit akar.

Viszont annyi azért elhangzott, hogy Fekete-Győrék a Momentumot leginkább a frissen megválasztott francia elnök, Emmanuel Macron pártjához, a Köztársaság lendületbenhez hasonlítja, nem csak a név miatt. Egyre több ilyen párt tűnik fel az európai politikában, és némileg a Momentumot is ehhez a hullámhoz sorolják. Az már más kérdés, hogy egy ideig még biztosan nem fogja senki azt hallani, hogy a Momentum jobbos vagy balos, de még azt sem, hogy liberális párt.

Az elnökség szerint ugyanis mikroszinten lehet ezekre választ adni, hogy például az agrárpolitikában vagy a vállalkozásokkal kapcsolatban a véleményük melyik klasszikus politikai oldalhoz csatolható, a nagy összképet nézve azonban nem lehet egyértelmű választ adni. Itt a történelmet hoztak fel, hogy rengeteg olyan párt vagy mozgalom alakult már, amikre évekkel később aggattak különböző jelzőket, mert nem tudták sehová sem bekategorizálni egyértelműen.

Abban már jóval biztosabbnak tűntek, hogy mennyire nem akarnak koalíciót. Rengeteget hallani egy nagy ellenzéki összeborulásról akár az LMP-vel, az Együttel vagy másokkal, de Bodajkon ismét elhangzott, hogy a Momentum ebben kizárólag akkor gondolkodik, ha esetleg meg kell akadályozni egy újabb fideszes kétharmadot. "Egy Gyurcsánnyal való összeborulás után a Momentum fele azonnal kilépne" – mondják, ismét alátámasztva azt, hogy itt tényleg a teljes magyar politikai elit az ellenfél, nem csak a kormány. Az alábbi érdekesebb infók derültek még a beszélgetésből:

A párszázfős tömeg miatt meglehetősen nehéz azt állítani, hogy a Momentum tudatosan mosná át a fiatal fesztiválozók agyát, mert az itt megjelentek alapvetően mind miattuk jöttek. A Momentum pedig örül neki, hogy egy ilyen pozitív környezetben ismertetheti a saját álláspontjait, mutathatja be azt, hogy az ország mekkora gödörben van az oktatástól az egészségügyön át a Fidesz-propagandáig, hogy aztán a reakciókból, megszólalókból vagy akár csak egy kiadósabb esti piálásból olyan véleményeket és tapasztalatokat gyűjtsenek, amivel erősebbé, konkrétabbá tehetik a pártot októberig, amikor már élesben fog kiderülni, hogy a Momentum képes az egész ország számára érthető identitást adni magának, vagy tovább várnak azzal, hogy a potenciális szavazóik alakítsák a terveiket.

Rovatok