Index Vakbarát Hírportál

Elítélték Rogán volt jegyzőjét

2017. szeptember 5., kedd 16:39

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint ma kihirdették az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszéken az V. kerület volt jegyzőjének és két vállalkozónak a vesztegetési perében. Tavaly nyáron a Fővárosi Törvényszék bizonyítottság hiányában még mindhármukat felmentette, ám azt az ítéletet a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, így került vissza az ügy a Fővárosi Törvényszékre.

Az elsőrendű vádlott Borzován János építési vállalkozó, akit az egyik vádpontban azzal gyanúsítottak, hogy 2012-2013 között pénzt kért, hogy egy hatósági ügyet kijárjon a kerületi önkormányzatnál. Ebben a vád szerint Rónaszéki László, a kerület volt jegyzője volt a segítségére. A harmadik vádlott az a vállalkozó, aki pénzt adott Borzovánnak, hogy engedélyt kapjon a helyi hatóságtól a Zizi Bár nevű hely éjszakai nyitva tartására.

A bíróság tárgyalta azt az ügyet is, amelyben a belvárosi önkormányzatnak elővételi joga volt egy Károly körúti ingatlanra, és amíg arról a képviselőtestület le nem mondott, annak új tulajdonosát nem lehetett bejegyezni. A vád szerint Borzován félmillió forintot kért "fagyira", azaz hogy elintézze a dolgot a képviselő-testületnél. Az új tulajdonos nem volt hajlandó fizetni, az önkormányzat pedig csak hónapok elteltével mondott le az elővételi jogáról.

Borzován befolyással való üzérkedés és felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt két év szabadságvesztést kapott, amit a bíróság három évre felfüggesztett. Emellett ötmillió forint pénzbüntetést kell fizetnie.

A bíróság szerint a volt belvárosi jegyző, Rónaszéki László is bűnös, hivatali visszaélés bűntette miatt egymilliós pénzbüntetést szabtak ki rá. A harmadik vádlottat felmentették.

Az ítélet nem jogerős: Borzován és Rónaszéki felmentésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett.

Rovatok