A mértékadó amerikai liberális lap szerkesztőségi cikke üdvöli az Európai Bíróság kvótaperben született ítéletét, és a magyar kormány szemére hányja, miért nem bírja elfogadni azt, hogy a menekültkérdésben közös cselekvésre van szükség, miért nem bír – az uniós alapszerződésben saját maga által vállalt kötelezettségeknek megfelelően – 1294 menekültet befogadni.

Szomorú látni azokat azokat az országokat, melyek lelkesen ünnepelték a vasfüggöny lebontását, hogy most néhány muszlim migráns befogadását is képesek az európai értékek és törvények megerőszakolásaként tálalni.

A liberális lap „arrogáns”-nak nevezte Orbán Viktor követelését is, mellyel a határkerítés felét – nagyjából 135 milliárd forintot – ki akarta fizettetni az Európai Unióval, és támogatásáról biztosította az Európai Bizottság határozatát, mellyel – az uniós alapértékekről szóló kioktatás kíséretében – rövid úton visszautasította a követelést.

Kovács válaszában azt írja, hogy

kétségkívül nehéz megérteni a promblémát a belső-manhattani kényelemből, mégis fontos, hogy néhány ténnyel mindenki tisztába kerüljön.

A kormányszóvivőnek a „menekültválság frontvonalából” kifejtett tényei abból állnak, hogy megpróbálja bebizonyítani, Orbán Viktor mindig is az európai szolidaritás talaján állva képzelte el a menekültválság megoldását; illetve abból, hogy a „New York Times limuzinliberális olvasói számára kedves kifejezések”, mint a nemzetközi jogi kötelezettségek és az európai alapértékek nem hatalmazzák fel Brüsszelt arra, hogy migrációs kérdésben döntsön. Az Európai Bíróság ítéletével kapcsolatban pedig Orbán Viktor „elfogadjuk, de végre nem hajtjuk” álláspontját ismétli meg

A Kovács vs. New York Times párharc első csörtéje idén tavasszal zajlott, szintén menekültügyben. Akkor a lap – szintén szerkesztőségi cikkben – az EU-n kérte számon, meddig tűri azt, hogy Orbán Viktor a sárba tiporja alapértékeit a menekültekkel való embertelen bánásmódjával. A szerkesztőségi álláspontra Kovács – szintén angol nyelvű blogjában – a terrortámadásokkal és a nemzetbiztonsággal magyarázta a kormány menekültpolitikáját, de a menekültekkel szembeni, több szervezet által is megállapított atrocitásokról egy sort sem írt. A New York Times akkor sem válaszolt Kovács sajtókritikájára.

Azt el kell ismerni, hogy a kormányszóvivő tudja, milyen kifejezésekkel kell birizgálni az amerikai liberálisokat. Donald Trump győzelme után az amerikai szélsőjobb, az alt-right kultikus kifejezését, a vörös pirulát dobta be a „mainstream elittel” és az „úgynevezett civil szervezetek” ellen, most meg az amerikai közbeszédben szintén bejáratott „limuzinliberális” jelzővel támad. Ezt a hatvanas években kezdték használni előbb a szociális ügyek iránt érzéketlen demokrata politikusokra, majd általánosabban az olyan álszentségre, mint amikor valaki környezetvédőként böhöm nagy dzsippel viteti magát a százméternyire lévő munkahelyére vagy a deszegregáció élharcosaként méregdrága magániskolákba járatja a saját gyerekeit (ezek konkrét esetek voltak, utóbbi Ted Kennedy szenátor nevéhez kapcsolódik).