Index Vakbarát Hírportál

Elfogytak a veszprémi bírók a vörösiszap-perben

2017. szeptember 20., szerda 11:08

Amikor tavaly felmentették a vörösiszap-per vádlottjait, majd az idén februárban új eljárásra kötelezték a bírókat az ügyben, valószínűleg senki fejében se fordult meg, hogy az ügyet tárgyaló veszprémi bíróságon végül egy olyan bírót sem fognak találni, akire rá lehetne bízni ezt az ügyet. A Zoom.hu írása szerint ugyanis a „nemrég módosított büntetőeljárási törvény ugyanis kimondja: nem tárgyalhatja az ügyet olyan bíró, aki korábban akár csak egyetlen előzetes letartóztatási indítványról is állást foglalt. Veszprémben azonban nyomozás kezdete óta már minden bíró kapcsolatba került valamilyen módon a vörösiszap-üggyel”.

Mi is a vörösiszap-ügy?

2010 októberében  az Ajkai Timföldgyár 10-es zagytározójának gátja átszakadt, a kizúgó vörösiszap elöntötte a környező településeket, tízen haltak meg a vörös folyamban. Emiatt a Mal Zrt. egyes munkatársait vád alá helyezték, de tavaly felmentették őket.

A pert ezért áthelyezték Győrbe, ugyanakkor a per vádlottjai továbbra is ugyanott és ugyanazt dolgozzák, mint a katasztrófa előtt, mert speciális tudásuk nem pótolható. A Zoom azt írja, hogy ez azonban szinte megoldhatatlan helyzet elé állítja a vádlottakat. hiszen a katasztrófa után felszámolt MAL Zrt. feladatait átvevő vállalkozás működését súlyosan veszélyeztetné, ha a vádlottaknak kellene minden tárgyalásra Győrbe utazniuk.

Ezért a védelem kérelmezni fogja, hogy legalább „technikailag” tartsák Veszprémben a tárgyalásokat. Pál Helga, a másodrendű vádlott ügyvédje szerint azok a vádlottak, akik már nincsenek alkalmazásban, azok a munkakörükből mentek nyugdíjba.

Rovatok