Index Vakbarát Hírportál

Hétfőn indul az aláírásgyűjtés a Római-partért

2017. október 12., csütörtök 10:23 | aznap frissítve

A Jobbik kivételével az összes ellenzéki párt elkezdi hétfőn, október 16-án az aláírásgyűjtést a Római partról szóló helyi népszavazáshoz, és több civil szervezet is beleáll az akcióba - írja a Népszava. A pártoknak és a civileknek 30 napja lesz arra, hogy összegyűjtsék a népszavazás kiírásához szükséges 138 ezer aláírást.

A kérdés arra irányul, akarják-e a főváros lakosai, hogy a Fővárosi Közgyűlés hatályon kívül helyezze a Csillaghegyi-öblözetet védeni hivatott mobilgát tavasszal már elfogadott parti nyomvonaláról szóló határozatot. Azt remélik, a népszavazással rákényszerítheti a főváros vezetését, hogy a parti nyomvonal helyett a Királyok útja-Nánási úton húzódjon a védvonal. A referendum egyik kezdeményezője, Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja közpénz-kímélési okokból azt szorgalmazza, hogy tavasszal, az országgyűlési választásokkal egyszerre tartsák meg a fővárosi népszavazást.

Tarlós István főpolgármester a Népszavának most úgy fogalmazott: a népszavazás inkább csak időhúzás, amivel valakik azt akarják elérni, hogy minél később kezdődjön el a mobilgát beruházása. Korábban az Indexnek azt monda, hogy már nem bánja, ha népszavazás dönt a kérdésben, nem az eddig megjelent a zagyvaságok. "Az aláírások számából ki fog derülni, hogy hány embert érdekel ez a téma" - mondta. 

A Jobbik pedig csak a Fidesz hatalomtechnikai mesterkedését látja abban, hogy a Kúria kedden engedélyezte a népszavazást, mivel szerintük a kormánypárt így akar megszabadulni a mind népszerűtlenebb Római-parti beruházástól.

Rovatok