Index Vakbarát Hírportál

Megszüntetik az eljárást a 444 tudósítójával balhézó fideszes ellen

2017. október 13., péntek 11:37

A rendőrség levélben közölte Halász Júliával, hogy megszüntetik a nyomozást Szabó László XI. kerületi Fidesz-tag ügyében, írta a 444.hu újságírója saját Facebook-oldalán.

Halász azért jelentette fel Szabót, mert elmondása szerint még tavasszal egy nyilvános rendezvényen a férfi kicsavarta a kezéből a telefont, elkezdte lökdösni, aztán megragadta a karját, és kirángatta az épület elé, ahol képeket törölt le az elvett telefonról. Szabó azt állította, hogy nem történt erőszak.

Azóta mindent megtettem, hogy információkkal segítsem a rendőrség munkáját, többször tettem vallomást, bizonyítékokra hívtam fel a figyelmüket, majdnem két hétig vizsgálták a mobilom, a szerkesztőség segítségével mi azonosítottuk be azt is, hogy egyáltalán ki az, aki rám támadt

– írja Halász a Facebookon. Ezután folyamatosan érdeklődött a rendőrségen, hogyan halad a nyomozás, de nem kapott érdemi választ, mígnem megjött a levél, hogy

 „nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény”.

Halász Júlia szerint a határozat hosszasan mentegeti Szabó Lászlót, és kíváncsi arra, hogy a rendőrség bekérte-e egyáltalán a mellette szóló bizonyítékokat.

„Ha azon a délutánon hagynak forgatni, közel se tudtam volna olyan érzékletesen bemutatni ennek a rendszernek a kártékonyságát, mint azzal, amit most csinálnak velem. Ennek az első állomása ez az elmismásolt nyomozás, aminek a hiányosságairól részletesen is be fogok számolni, amint sikerül betekintenünk az iratokba" – írja.

A teljes bejegyzés ide kattintva olvasható el.

Rovatok