Index Vakbarát Hírportál

Gyilkossági ügy miatt kapott börtönbüntetést egy fideszes expolitikus

2017. október 27., péntek 15:54

Tizenhét év fegyházbüntetésre ítélte a 2013-ban megölt dunaföldvári vállalkozó gyilkosát pénteken első fokon, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék, írja az MTI.

A törvényszék a 44 éves Gál Antalt emberölés, kifosztás és magánlaksértés miatt mondta ki bűnösnek. A perben bűnpártolással vádolt két férfi, Szabó József, valamint

Gál Roland volt dunaújvárosi fideszes önkormányzati képviselő három-három év börtönbüntetést kapott.

Az ügyről itt írtunk először tavaly február közepén, az összes cikket pedig ide kattintva nézheti meg. Amikor kipattant az ügy, azt írtuk, hogy Gál Roland 2010 és 2014 között a Közbiztonsági Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának az elnöke volt és a helyi Fidelitas vezetője. 2013-ban azzal került be a hírekbe, hogy kis híján karambolozott

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője akkor, amikor kiderült az egész történet, a lillafüredi frakcióülés után közölte, hogy felfüggesztették Gál Roland párttagságát. Mint akkor mondta, ha a bíróság elítéli őt, akkor ezt véglegesíteni fogják. Mint Kósa mondta, ez a mechanizmus a Fideszben, tehát

semmi közünk ettől a pillanattól hozzá.

A mostani, friss ítélet szerint Gál Antal 2013. május 1-jén az otthonában megölte Molnár Antal 42 éves dunaföldvári vállalkozót, a bűncselekmény elkövetésében közreműködött a másodrendű és a harmadrendű vádlott. A holttestet egy dunaújvárosi ház pincéjében elásták és bebetonozták.

Az ítélet tudomásul vételéhez az ügyész, az első- és a másodrendű vádlott három nap gondolkodási időt kért, a bűnösségét tagadó Gál Roland fellebbezett.

Rovatok