Index Vakbarát Hírportál

Pintér nem tudja alátámasztani, hogy a Soros-hálózat veszélyt jelent

2017. november 21., kedd 16:14

Hiába utasították a belügyminisztert, hogy szakmailag is támassza alá kormánypropaganda paranoiáját, úgy tűnik, ez sehogyan sem jön össze. Legalábbis a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt nem tudta, ahogy valószínűleg a kabinetnek sem tudja majd. Ettől függetlenül a kormányzati kommunikáció továbbra is ki tudja játszani a nemzetbiztonsági kártyát.

Bár a kormányzati propaganda hosszú ideje Soros Györgyöt és a hozzá kötődő civil szervezeteket nemzetbiztonsági kockázatként állítja be, a titkosszolgálatok semmilyen fogást nem találtak a magyar származású milliárdos tevékenységével kapcsolatban. Semmi olyat, ami valóban veszélyt jelentene Magyarországra. Lázár János a múlt héten jelentette be, hogy a kormány felkérte Pintér Sándort, hogy a kabinet előtt ismertesse, milyen veszélyt jelent Soros az országra, de úgy tűnik, ez nem több habverésnél, a titkosszolgálatok kezében semmi nincs ugyanis, ami alátámasztaná a kormányzati propaganda állításait.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén Molnár Zsolt szocialista képviselő, a testület elnöke kérdezte Pintért arról, jelent-e bármilyen nemzetbiztonsági veszélyt az országra Soros, de a belügyminiszter válaszából kiderült: valójában nem. Hasonlóan értékelte a "Soros-terv" ügyét az LMP-s Szél Bernadett is. Erre reagálva a fideszes Németh Szilárd azt mondta: képviselőtársai hazudtak, s megsértették a testület zárt ülésére vonatkozó szabályokat. Ez a kommunikációs fogás régi trükkje Némethnek, aki általában a zárt ülés titkossága mögé bújva próbálja elhitetni, hogy valami nem úgy hangzott el, ahogy azt az ellenzék állítja. Csakhogy amikor az ellenzék valamennyi tagjának állítása szembemegy az ő állításával, akkor nem nehéz kitalálni, melyikük mond igazat.

Úgy tudjuk, Pintér az ülésen diplomatikus választ adott a "Soros-veszélyt" firtató kérdésre. Ennek oka feltehetőleg az, hogy kormánytagként nem fordulhat szembe a kormány propagandájával, ugyanakkor szakmailag nem tudja azt megalapozni. Információnk szerint Pintér az ülésen nagyjából azt mondta el, mint néhány napja a sajtónak is, amikor a "Soros-veszélyről" faggatták. "Nem tudom, hogy Soros György veszélyt jelent-e, de az általa hirdetett eszmék nem konformak a magyar elképzelésekkel és a magyar jogszabályokkal. Nyílt társadalom, határok nélküli társadalom pillanatnyilag nem elfogadott. Futurisztikus" – mondta akkor. 

Azért is egyértelműen politikai habverés Soros civiljeit nemzetbiztonsági kockázatnak nevezni, mert már önmagában a Soros-terv léte is csak kampányelem, ahogy erre az egyébként fideszes Navracsics Tibor is utalt. A kormány – élén Orbán Viktorral – jó ideje beszél a Soros-hálózatról, melynek tagjai Brüsszelben azért dolgoznak, hogy „a bevándorláskérdésben a Sorosékkal szemben állást foglaló magyar kormányt (...) elítéltessék, megbélyegezzék, és rászorítsák, hogy változtassa meg a migránspolitikáját”. A kormányfő már azt is mondta, a nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködésével a nyilvánosság elé kell tárni az európai életet befolyásolni igyekvő „Soros-hálózatot”. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a feladatot a nemzetbiztonsági szolgálatok képtelenek teljesíteni. Erre utal, hogy Pintér Sándor sem tudja szakmailag alátámasztani Orbán állításait.

A kormány értelmezése szerint a "Soros-hálózat" azért jelent veszélyt az országra, mert befolyásolni akarja a magyar kabinet migránspolitikáját. A kormány azt állítja, hogy Soros emberei a teljes brüsszeli döntéshozatalt behálózták, a brüsszeli döntéshozatalt befolyásolják. Hiába cáfolta ezt már többször is Navracsics Tibor, az Európai Bizottság tagja, a kormány kitart emellett. Orbán szerint létezik egy 200 „baráti" EP-képviselőt tartalmazó Soros-lista. A miniszterelnök szerint ezek a képviselők munkálkodnak leginkább egy „kevert" Európa megteremtésén.

Noha Lázár János a múlt héten azt mondta, hogy Pintérnek kell beszámolnia a kormánynak a "Soros-veszélyről", ha igaz, hogy a "hálózat" Brüsszelben tevékenykedik, akkor ez valójában nem Pintér, hanem Lázár feladata lenne. Míg Pintér a Magyarország rendjét veszélyeztető erők feltérképezésére hivatott Alkotmányvédelmi Hivatalt felügyeli, Lázár az Információs Hivatalt, amely a hírszerzésért felel. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha a "Soros-hálózat" emberei Brüsszelben hajtanak végre cselszövéseket (ahogy azt a kormánypropaganda állítja), akkor ennek felderítése az Információs Hivatal feladata. Ugyanakkor egészen röhejes feladat lenne a hírszerzésnek azt a feladatot adni, hogy térképezzen fel egy olyan szervezetet, amely a nyilvánosság előtt működik, átláthatóan.

Titkosszolgálati szakemberek szerint ez is az oka annak, hogy az egész Soros-összeesküvés csak politikai síkon létezik, a nemzetbiztonsági szolgálatok akkor sem tudnának releváns információkat feltárni ezzel kapcsolatban, ha minden követ megmozgatnának. Ha tehát lenne bármilyen releváns információ, azzal a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői már régen előálltak volna a parlament bizottsági ülésein. 

Ennek ellenére működhet a kormány riogatása, hiszen egy következő kormányinfón Lázár János különösebb következmények nélkül állíthatja, hogy a kormány tagjainak Pintér Sándor alátámasztotta Soros nemzetbiztonságilag releváns kockázatait, de a részletekről nem beszélhet, mert azok államtitkok. Ez a trükk simán eljátszható, ahogy Németh Szilárd példája is bizonyítja. 

(Borítókép: Papp Károly országos rendőrfőkapitány Pintér Sándor belügyminiszter és Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (b-j) az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága zárt ülésén az Országgyűlés Irodaházában 2017. november 21-én. - fotó: Soós Lajos / MTI)

Rovatok