Index Vakbarát Hírportál

Vádemelést javasolnak M. Richárd verekedős exbarátnője ellen

2017. november 23., csütörtök 08:20 | aznap frissítve

A Budapesti Rendőr-főkapitányság iratismertetést tartott, és vádemelést javasol K. Szilvia és H. Alexandra ellen, akik Budapesten, a XIII., Pozsonyi úton bántalmaztak egy nőt - közölte a rendőrség. A Bors akkor azt írta, K. Szilvia a Dózsa György úti halálos balesetben érintett M. Richárd volt barátnője, ennek az Instagramján számos nyoma volt akkor még. 

A 23 éves K. Szilvia július 12-én este Budapesten a XIII., Pozsonyi úton bántalmazott egy nőt, míg társa a 25 éves H. Alexandra a sértett segítségére siető járókelőket visszatartotta, illetve a bántalmazást mobiltelefonnal felvette. A felvételt K. Szilvia az Instagramon közzé is tette ezzel a szöveggel: "Rossz helyre ült, volt, akinek még nem volt meg ez a szutyok Pesten?". 

A két nőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói másnap elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, szabadlábon védekeztek.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte, és K. Szilvia ellen garázdaság, személyes adattal visszaélés és könnyű testi sértés, míg H. Alexandra ellen garázdaság és könnyű testi sértés miatt javasol vádemelést.

Rovatok