Index Vakbarát Hírportál

Eltemették Hódmezővásárhely polgármesterét

2017. december 1., péntek 14:15 | aznap frissítve

Igazi ökumenikus embernek, politikai úriembernek nevezte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János a múlt héten elhunyt hódmezővásárhelyi polgármestert, Almási Istvánt pénteken a Szent István-templomban tartott gyászmisén – számolt be a temetésről az MTI. 

Hódmezővásárhely korábbi polgármestere méltatásában kifejtette, mentorát, segítőjét, mesterei egyikét veszített el, akitől leginkább a szövetségi hűség fontosságát tanulta meg. Ilyet csak a legkülönbektől, a politikai úriemberektől lehet elsajátítani – mondta Lázár.

Lázár János úgy fogalmazott, hogy Almási István vérbeli muzsikusként mindig a harmóniát, az összhangzást kereste, azt, ami összeköt, és sohasem azt, ami elválaszt.

A Délmagyar.hu percről percre tudósította a gyászszertartást, amit Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrált, és részt vett rajta Orbán Viktor miniszterelnök is.

Almási István november 20-án hunyt el életének 74. évében. Eleken született 1944. július 12-én. 1968-ban kapott diplomát a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar–ének-zene általános iskolai tanár, majd 1979-ben népművelő szakon. 1994-ben az Országos Széchényi Könyvtárban könyvtári rendszerszervező képesítést szerzett.

Előbb pedagógusként dolgozott, majd 1975-től a hódmezővásárhelyi Petőfi Művelődési Központban volt népművelő, 1976-tól 1983-ig igazgatóként irányította az intézményt, ezt követően 17 éven át a Németh László Városi Könyvtárat vezette. Zenészként a Molnár Dixieland Zenekarnak tagja, a Promenad Dixieland Zenekarnak alapítója és vezetője volt. 1994-ben választották Hódmezővásárhelyen önkormányzati képviselőnek, 2000-től alpolgármesterként, 2012-től polgármesterként dolgozott a városért.

2002-től 2012-ig Lázár János volt Hódmezővásárhely polgármestere, és legutóbb már felmerült, hogy a miniszter az országos politika helyett inkább a választókerületében tevékenykedne. 

Rovatok