Index Vakbarát Hírportál

Lázár: Olyan ultimátumot, mint Martin Schulz, utoljára Hitler adott Magyarországnak

2017. december 14., csütörtök 14:32 | aznap frissítve

Kinyílott a Kormányinfó. Ezúttal csak a valódi hírértékkel rendelkező bejelentéseket közöljük. Kísérletünk annak – a kétségkívül szubjektív – tesztjeként is felfogható, hogy az általában 2-2,5 órás sajtótájékoztatón mennyi, a nyilvánosság számára hasznos  információ hangzik el.

Lázár János bevezetőjében egyebek mellett kijelentette, hogy a kormány egyetért Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének tegnap kiszivárgott tervével, hogy tegyék félre a kötelező menekültkvótákról szóló tervet, és a tagországok egy féléves tárgyalási folyamat során próbáljanak konszenzusra jutni a dublini rendszer reformjáról.

Ezután a szerdai kormányülésről számolt be.

Következtek  az újságírói kérdések.

Lázár szerint utoljára Adolf Hitler adott olyan ultimátumot Magyarországnak, mint Martin Schulz a német szocdemek kongresszusán, amikor arról beszélt, hogy Európai Egyesült Államokra van szükség, és aki nem lép be, annak nincs helye az unióban.

Lázár nem lájkolta volna a Facebook-on (az amúgy barátjának és harcostársának tekintett) Pócs János sorosozós disznóperzselős fotóját, mert az nem méltó a Fideszhez. Érdekesség, de ezek szerint Lázárnak vagy a problémaérzékenysége jobb, vagy szimplán őszintébb, mint Gulyás Gergely frakcióvezető, aki szerint Pócs akciója nem Soros Györgyről szólt.

Lázár elmagyarázta, hogy tízmilliárdokat költ a kormány a börtönökre, és az építkezések 2018-ban indulnak. Lázár szerint a börtönépítés az egyik lába a kormány büntetőpolitikájának: szigorodtak a törvények, ezért többen ülnek, ezért kevesebb a bűncselekmény, viszont növelni kell a férőhelyek számát.

A jövő évi (a választásokig tartó) törvénykezési tervben nem szerepel az Isztambuli Egyezmény ratifikálása. (Az egyezmény a nők elleni és a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében született, az EU nyáron csatlakozott, ám ez nem helyettesíti a tagállami szintű ratifikációt.)

Én és a családom is nehéz évet zárunk – ezt válaszolta a miniszter arra, hogy mi számára az év sikere vagy kudarca. Amikor az Orbán-közeli üzletemberek gazdagodásáról kérdezték, kijelentette, hogy üzleti kérdésekkel nem foglalkozik.

Lázár szerint semmi olyan feltétel nem áll fent, ami miatt Sagyibó Viktorral, a Microsoft korrupciógyanús ügyébe keveredett miniszteri biztossal kapcsolatban gyanúra, vizsgálatra ad okot.

Lázár János megvédte Domonkos Lászlót, az Állami Számvevőszék volt Fidesz-politikus elnökét, szerinte semmi nem indokolja, hogy a Jobbikot elmarasztaló ÁSZ-határozat kapcsán elfogultsággal vádolják, amit az is bizonyít, hogy fideszes önkormányzatokat is gyakran elmarasztal.

Megerősítette, hogy szerinte kizárólag a pécsiek dolga, ha nem adnak helyet a szerintük Soros Györgyhöz köthető civil szervezeteknek.

Rovatok