Index Vakbarát Hírportál

Vona még hasznot is húzhat a Jobbik gigabüntetéséből

2017. december 15., péntek 07:01

Baloldali pártok és tüntetők sorakoznak fel a Jobbik mellett péntek délután. Baloldali politikusok, köztük Karácsony Gergely még pénzt is utal a pártnak. A Jobbik hatalmas, több mint félmilliárdos büntetést kapott az ÁSZ-vizsgálat után, ami gazdasági szempontból brutális csapás. Politikai, stratégiai és pártszervezési szempontból ugyanakkor még jól is jön Vona Gábornak. Öt szempont, amelyre ritkábban gondolunk.

Miután súlyos, 663 millió forintos büntetést kapott a Jobbik az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján, a párt frakcióvezetője, alelnöke Volner János bejelentette, hogy a Jobbik 2018-as indulása is kérdésessé vált.

Az erős állítást az indokolta, hogy ez a büntetés, több mint félmilliárd forint, valóban alaposan megüti bármely párt, bármely szervezet gazdálkodását. Összehasonlításképp: jövőre a Jobbik a listája alapján ennél kevesebb, 597 milliós kampánytámogatást vehet fel.

Ugyanakkor természetesen arról szó sincs, hogy a Jobbik feltartaná a kezét, és kihagyná a jövő évi választást. Vona Gábor pártelnök láthatóan megérezte, hogy ha tenni nem is tud nagyon a büntetés ellen (nem lehet bírósághoz fordulni az ÁSZ döntése miatt), legalább megpróbálhat hasznot húzni.

Öt pont arról, hogy Vona hogyan profitálhat a – persze nem várt, súlyos – gigabüntetésből, amely akár a Jobbik elnökének stratégiai céljait is szolgálhatja, és a párton belüli és kívüli pozícióját is megerősítheti.

1. Baloldaliakat húz a Jobbik mellé

A Jobbik elnöke péntek délután öt óra fáklyás demonstrációt hirdetett Budapestre a Fidesz székházához, hogy így tiltakozzon az ÁSZ-büntetés ellen, amely a szervezők szerint azt jelzi, hogy Orbán Viktor „sötét diktatúrát” épít, „korrupt zsarnok”, aki a „demokrácia redőnyét kívánja lehúzni”.

Ez egyáltalán nem a szokásos Jobbik-tüntetés lesz. Ugyanis nemcsak jobbikosok lesznek a demonstráción: az LMP, a Momentum és az Együtt vezetői is jelezték a részvételüket. Ez nagyon komoly fejlemény az ellenzéki oldalon, ahol nagy kérdés, hogy a jövő évi választásokon a színes, megosztott ellenzék mennyire képes egységbe rendeződni. Írtunk már arról, hogy az egyetlen dolog, ami miatt a választás napján aggódhat a Fidesz az a baloldal és a Jobbik koordináció az egyéni körzetekben.

Itt még nincs szó koordinációról, de még egy-két héttel ezelőtt is nehezen lehetett elképzelni, hogy közösen tüntetnek a balosok és a jobbikosok. És balos politikusok, köztük Karácsony Gergely, a Párbeszéd és most már az MSZP miniszterelnök-jelöltje pénzt is utalt a Jobbiknak. Ráadásul a volt LMP-frakcióvezető Schiffer András publicisztikában veszi védelmébe a Jobbikot, a balos filozófus, Heller Ágnes pedig a 168 órában bizonygatja Lendvai Ildikónak a Jobbikkal való összefogás előnyeit.

Az MSZP és a DK reakciója, elutasítása (az egy külön téma, hogy mást mond az MSZP és a miniszterelnök-jelöltje, a cikk most nem erről szól) ugyanakkor érzékelteti, hogy egy komoly stratégiai kérdésről van szó – hiszen a pártok a Jobbik melletti kiállással bontják a falat az egyes pártok között, és lényegében azt az üzenetet küldik:

a közös ellenfél, ellenség a Fidesz, bármit meg kell tenni a legyőzéséért, adott esetben a Jobbik támogatása is belefér.

Vona Gábor, aki pár nappal ezelőtt az LMP-vel és a Momentummal incselkedett, kitalálni sem tudott volna jobb forgatókönyvet, annyira jól jön neki ezeknek a balos pártoknak a támogatása.

2. Egységbe tereli a Jobbikot

Vona balos, vagy nevezzük így, néppárti fordulatát tehát segíti ez az ÁSZ-büntetés, ám a Jobbikban nem mindenki nézi jó szemmel ezt a stratégiát. Vona irányváltását több nyilvános, pártból érkező kritika is érte, de a Jobbikon belül – háttérbeszélgetésekből leszűrhető – nagy a bizonytalanság, jó úton haladnak-e.

A gigabüntetés azonban új megvilágításba helyezett mindent, és összekapaszkodásra kényszeríti a kritikusokat is. A fáklyás tüntetésen feltehetően egybekapaszkodva vonul majd Vona mellett, mögött mindenki. Vona pozícióját ez igencsak erősítheti majd a párton belül.

3. Leszerelheti a pénzért kuncsorgó párttársait

Vona egy következő, ritkábban említett szempont miatt is hasznot húzhat a gigabüntetésből. A hagyományosan sok pénzt felemésztő kampányban könnyebben tud nemet mondani párttársai, az egyes alapszervezetek forrásigényeire. Talán kevesebben is kérnek pénzt a pártközponttól. Hiszen mindenki láthatja, indokolt spórolni, a pártkassza üres.

Vona múlt héten közösségi pénzgyűjtést is indított. Aligha sikerül majd összekalapozni 663 millió forintot, szerda délelőtti jelentésük alapján 27 milliónál jártak, de arra jó ez a pénzgyűjtés, hogy bizonyos kisebb igényeket majd ki tud elégíteni Vona. (A párt péntek reggel közölte: csütörtök estig 4041 ember fizetett be támogatást a Jobbik bankszámlájára, összesen 34 997 232 forint értékben.)

4. Játszhatja a mártírt, akit Orbán meg akar semmisíteni

Vona kommunikációs célokra is felhasználhatja a büntetést, és a hétfői parlamenti beszédében, illetve a szerdai, Orbánnak írt nyílt levelében szép példákat is találunk arra. Bár az Állami Számvevőszék – papíron legalábbis – független a miniszterelnöktől és a kormányzati hatalomtól (az ÁSZ az Országgyűlés legfőbb pénzügyi ellenőrzési szerve, vagyis a parlamentnek van alárendelve), Vona természetesen igyekszik Orbánra tolni az ÁSZ-vizsgálat eredményét.

Vona azt írta Orbánnak:

sürgősen vonassa vissza az ÁSZ törvénytelen eljárását.

Hétfőn azt mondta, Orbán „korrupt zsarnok”, aki „sötét diktatúrát” épít. Vagyis a Jobbik elnöke igyekszik áldozati szereplőként, mártírként beállítani magát.

Holott azt még mindig nem pontosan látjuk, milyen szerződést is kötött a párt Simicska Lajossal, hogyan, mennyiért és milyen feltételekkel jutott az egyes plakáthelyekhez (ami miatt a büntetést kapták). És főleg, hogy hogy kerültek tárgyalási pozícióba Simicskával.

5. Előre magyarázhatja a vereségét

A jobbikosokat nyilván kevésbé vigasztalja, de a büntetésnek van egy olyan üzenete is, hogy a Fidesz és az általa irányított állami nem véletlenül foglalkozik ennyit a Jobbikkal: Orbán nyilvánvalóan ellenfélt lát a Jobbikban. És minél nagyobb, minél erősebb a támadás, annál inkább tekinti a választó fő ellenfélnek a Jobbikot, és nem a baloldalt.

Vona maga tűzte ki azt a célt félidőben, hogy megnyeri a választásokat, és leváltja Orbánt. A kutatások alapján elég távol van ettől, de ilyen brutális pénzbüntetés után könnyebben meg tudja magyarázni belül és kívül is, miért nem sikerül végül a kormányváltás. Innen még erősödni is nagy teljesítmény – Vona a 663 milliós bírsággal a háta mögött már ezt az üzenetet is könnyebben eladhatja.

(Borítókép:  Vona Gábor a Jobbik elnöke nyilatkozik az Országházban.  Fotó: Soós Lajos/MTI)

Folyamatosan frissülő grafikonunkon 2014-től láthatja a pártok támogatottságát a választásra jogosultak körében. Megnézheti a mérések eredményeit pártonként, közvélemény-kutató intézetenként és átlagolva is.

Rovatok