A Hír Tv Egyenesen című politikai beszélgetős műsorában hétfőn este Molnár Zsolt, a szocialista párt országgyűlési képviselője, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke volt a vendég.
A Soros Györgynek írott levélről is szó esett, ami után Németh Szilárd Molnárt nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte. Viszont alig néhány órával később Soros György Davosban azt mondta, hogy a Fidesz megvásárolta az MSZP vezetőit és a kisebb pártokban is ott ülnek a kémjei.
A műsornak ezen a pontján a műsorvezető, Kálmán Olga Molnárnak szegezte a kérdést, hogy őt megvette-e a Fidesz. Molnár blazírt arccal azt felelte, hogy a Fidesz nem, hanem őt Vlagyimir Putyin vette meg például "három jegesmedvével, négy szibériai tigrissel", majd nyel egy nagyot és hozzáteszi, hogy egy "dácsával".
Molnár Zsolt tehát elviccelte a kérdést, de mi azért értelmezzük ezt a jelenetet.
Botka László szegedi polgármester a nyáron a párt miniszterelnök-jelöltjévé vált, majd Molnár Zsolt tanácsadójának hathatós közreműködése után októberben lemondott. Botka előtte nyáron arról beszélt, hogy a pártjában árulók vannak, és Molnár Zsoltot is közöttük említette. Botka a távozásakor azt mondta, hogy a politikai maffia befészkelte magát az MSZP-be, majd decemberben hozzátette, hogy sok szocialista segítette a Fideszt az ő lejáratásában. A múlt csütörtökön Soros György gyakorlatilag ugyanerről beszélt, hogy a Fidesz bevásárolta magát az MSZP-be. (Erről pénteken Soros György számos munkatársának is feltettünk kérdéseket, de nem válaszoltak.)
Molnár ezek után most mégsem tartja komolynak a kérdést, viszont gyorsan reagált, előbb szétterítette a vádat, és azt mondta, Soros nemcsak a szocialistákat, hanem általában a feltörekvő kisebb ellenzéki pártokat is megvádolta, majd így már mindenki nevében kikérte magának a feltételezést.
Kálmán Olga ezután rákérdezett Botka kijelentésére is, de ezt Molnár előbb letagadja, majd egy bravúros visszavágással oda lyukad ki, hogy lám-lám, Kálmán Olga csatornaváltásával kapcsolatban is jelentek meg olyan pletykák, hogy őt is megvették. Mert Molnár szerint, aki elér "egy szintet" Bástya elvtársként le akarják gyilkolni különféle pletykákkal.
Ilyen "pletykákat" valójában a kormánypártok és a kormánypárti sajtó híresztelt és híresztel a mai napig.
Kálmán Olgát nem kell félteni, ő sem jött zavarba, sőt megint megkérdezte, hogy a szocialisták kapnak-e pénzt a Fidesztől. Innentől kész a műsor, Molnár előbb visszatérne a viccelődésbe, majd kihátrál, és már nem hajlandó válaszolni, hanem méltatlannak nevezi a kérdést, majd azt mondta, a kérdés Orbán Viktor érdekeit szolgálja.
Kicsit talán még az ön televíziós tulajdonosáét is, teszi hozzá.
A Simicska-médiázás eddig a kormánypárt sajátja volt, de úgy látszik, egyes szocialistáknál termékeny talajra hullott.
Kálmán Olga további forszírozására, hogy lesznek-e majd olyan számlakivonatok, amikből kiderülne, hogy ilyen pénzeket mégis kaptak MSZP-sek, Molnár leszögezte, hogy biztos abban, hogy ilyen számlakivonatok márpedig nem léteznek.
Kálmán arra a felvetésére, hogy Molnárék milyen szépen kicsinálták Botka Lászlót is, aki nyáron két hónapon keresztül az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt, Molnár sajnálkozva beszélt arról, hogy hát tudja, kívülről tényleg úgy látszik, mintha az ellenzéki pártok nem keresnék az összefogást, és ez őt felháborítja.
Itt megnézheti a műsort.