Index Vakbarát Hírportál

A Lázárral hírbe hozott kastély tulajdonosánál költött Hódmezővásárhely tízmilliókat

2018. május 3., csütörtök 10:15

Miután az új hódmezővásárhelyi polgármester nyilvánosságra hozta, hogy elődje alatt a fideszesek milyen összegeket költöttek például reprezentációs célra, tehát önkormányzati pénzből ételre, italra, a Hvg.hu azt írja: egy 30 milliós keretszerződést – ami közben felemelkedett 48 millióra – azzal a vállalkozóval kötöttek, aki a Grosswiese Zrt. egyik tulajdonosa. A cégé „a Lázárral sokszor hírbe hozott batidai vadászkastély”.

A 48 milliós összeget 16 hónap alatt költötték el a vállalkozó vendéglőiben. A helyi Fidesz a héten azzal védekezett, hogy például civil szervezetek pogácsáit és az ásványvizet is ebből fizették. Ezenkívül több száz kisebb-nagyobb rendezvényt szintén ebből a keretből finanszíroztak, mert mint írják:

Almási István polgármestersége idején élénk társadalmi élet folyt Hódmezővásárhelyen.

A Hvg.hu a Fekete Sas nevű helyet említi, ami a város tulajdonában van, de az üzemeltető 2012-ben a várostól kapott „pénzből újította meg a tetőt, cseréltette ki a nyílászárókat, ötmillió forintból galambriasztókat is felszereltetett”. 94 millió forintot költöttek a helyiségek vagyonvédelmi rendszerének kiépítésére”. Ezen a helyen tartják minden évben a gazdabált, írja a lap.

Rovatok