Index Vakbarát Hírportál

Burány Sándor ittasan vezetett

2018. június 25., hétfő 08:28 | aznap frissítve

Ittas vezetésen érték  Burány Sándor  parlamenti képviselőt idén január 19-én, derül ki a Legfőbb Ügyészség  közleményéből. Ezért kezdeményezik a mentelmi jogának felfüggesztését. 

Burány Sándor autóját a főváros IX. kerületében, a Határ úton állították meg a rendőrök. A szonda elszíneződött, „enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot” állapítottak meg nála. A képviselő elismerte, hogy ivott, mielőtt a kocsiba ült volna.

Cikkünk megjelenése után Burány Sándor a Facebookon reagált az ügyészség közleményére. Azt írta, hogy „szerettei társaságában sört fogyasztott”, majd elkövette élete egyik legnagyobb hibáját, amit őszintén sajnál, és vállalja a felelősséget.

Ilyenkor az az eljárás, hogy a legfőbb ügyész kéri az Országgyűlés elnökét, tegyen indítványt a mentelmi jog felfüggesztésére. Ha a parlament ezt elfogadja, a képviselőt gyanúsítottként hallgathatják ki.

Burány Sándor 1994 óta parlamenti képviselő. A Medgyessy-kormányban politikai államtitkár és miniszter is volt, később a Bajnai-kormányban is fontos tisztségeket töltött be.

Az idei választások után átült  a Párbeszéd frakciójába, de továbbra is az MSZP tagja maradt. 

Ne maradjon le semmiről! (PREVIEW)

Ne maradjon le a rendőrségi hírekről sem

Rovatok