Index Vakbarát Hírportál

Tiltakoznak a Nagy Imre-szobor áthelyezése ellen

2018. július 19., csütörtök 13:46

Nagy Imre unokája és a Nagy Imre Társaság is tiltakozik az ellen, hogy a Jászai Márai térre helyezzék át Nagy Imre mártír miniszterelnöknek a Vértanúk terén álló szobrát.

A tervet szerda este jelentette be Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, aki szerint

a Vértanúk tere rehabilitációja során a második világháború utáni szoborrombolásokat megelőző képzőművészeti arculatot kell visszaállítani.

Ennek megfelelően az 1936-ben felavatott és 1945 szeptemberéig a téren álló Nemzeti Vértanúk emlékművét korabeli fényképek, dokumentumok alapján tervezik rekonstruálni. 

Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin azt írta a Facebookon, hogy

A Nagy Imre Társaság pedig közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy megdöbbenéssel értesültek a hírről.

Ez az elképzelés egyszer már korábban napvilágot látott, de a szobor egyik kezdeményezője és finanszírozója, a közelmúltban elhunyt Demján Sándor tiltakozására és a közvélemény nyomására - reméltük, hogy véglegesen - levették a napirendről. Felhívjuk a figyelmet, hogy a szobrot nem a magyar állam és nem is a főváros, hanem három magánszemély állíttatta, elhelyezését és tájolását egy nagy tekintélyű bizottság határozta meg, áthelyezése nemcsak történelmi, városképi, hanem az eredeti művészeti koncepció szempontjából is elvesztené jelentőségét.

Egyelőre még nem teljesen biztos, hogy a szobor átkerül a Jászai Mari térre, ugyanis Wachsler azt mondta, még egyeztetniük kell az alkotóval, Varga Tamással és be kell szerezni a szükséges engedélyeket. Ugyanakkor az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alóli mentesítés iránti kérelmek sorában elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet is. Hamarosan megkezdődnek az előkészítő munkák, a tér várhatóan 2019 végére készül el.

Rovatok