A Jobbik elég rendhagyó akciót közvetített élőben a Facebook-oldalán. Pár jobbikos aktivista ugyanis percekig szedte a szemetet egy horvátországi benzinkút parkolójában.
Az akció persze szimbolikus, és az elnevezése nem is hagy kétséget afelől, mi a célja:
Szemétszedés Orbán Ráhel után Horvátországban.
A Jobbik tehát a miniszterelnök lányának nevezetessé vált cselekedetére kívánta felhívni a figyelmet. A Nyugatifény pár nappal ezelőtt ugyanis fotókat közölt arról, amikor Orbán Ráhel egy horvátországi parkolóban az út szélén hagyta a használt pelenkát.
A képsorozat rövid idő alatt elterjedt a Facebookon, és nemsokára a horvát lapok címoldalán kötött ki. DK-s politikusok, maga Gyurcsány Ferenc is párhuzamot vont az orbáni politika és a pelenka eldobása között. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője pedig külön bejegyzést szentelt a blogján arra, hogy "Orbán Ráhel pelenkaeldobása hitvány dolog még akkor is, ha ennél sokkal alávalóbb dolgokat követtek már el a férjével külön-külön és együtt is".
Most a Jobbik is belépett azok sorába, akik politikai tőkét akarnak kovácsolni Orbán Ráhel szemeteléséből. A közzétett videón 15 percig a szemétszedés látszik, szaros pelenkát azonban, a felvételen legalábbis, nem találtak a jobbikos aktivisták.