Pénteken a Tatabányai Törvényszéken

A bíróság különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és kétrendbeli kifosztásban találta bűnösnek a fiút, aki így a fiatalkorúak börtönébe kerül, és leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat. 

Az első fokú büntetőper pénteki utolsó tárgyalására vezetőszáron érkezett a vádlott tizenhat éves fiú. A vádirat szerint M. A. anyjával és 5 éves öccsével élt egy kis egyszobás albérletben Tatabányán. Az apja nem ismerte el fiaként, évente párszor hazalátogatott, de akkor is csak az öccsével foglalkozott. Néhányszor odadobott neki pár ezrest. Az anya sokat dolgozott, gyakran késő estig, ilyenkor a fiú vigyázott a testvérére, többször neki kellett érte mennie az óvodába. Közben egy speciális nevelési igényű iskolában a hetedik osztályba járt. Alkalmi munkákból fedezte a kiadásait, mert anyjától nem kapott zsebpénzt.

M. A. az iskolai magatartása és a rossz tanulmányi eredményei miatt már hétéves korában nyilvántartásba került a Gyermekjóléti Központnál, azóta pedig folyamatosan gondozásban volt.  2016-ban ő maga kérte, hogy vegyék állami gondozásba, mert úgy érezte, anyja csak az öccsét szereti, őt nem. Érzelmileg elhanyagolt, problémás gyerek volt.

2017 áprilisában M. A. egy éjszaka alatt,

Mindkét férfit brutálisan halálra verte, majd hazament, kicsit tévézett, és lefeküdt aludni.

Pénteken az ítélet után a bíró, Szabó Ferenc indoklásában azt mondta, ha valóban lett volna felbujtója és társa, ahogy a vádlott nemrég állította, akkor a fiú a pénteki szembesítésnél is el tudta volna részletesen mondani, mit és hogy beszéltek a gyilkosság estéjén. Helyette viszont csak annyit mondott: "nem akarok hülyeséget mondani". Ezért pedig a vádlott első vallomása fogadható el a bírák szerint, amikor azt mondta, mindkét gyilkosságot egyedül követte el.

Mivel a vádlott fiatalkorú, így a kiszabható maximum büntetés ebben az esetben tizenöt év. A bíró szerint az egyértelmű, hogy egy felnőttkorúval szemben a felső határon szabnák ki a büntetést, így most is így kell eljárniuk, hiszen súlyosbító körülmény, hogy brutális módon ölte meg a két hajléktalan férfit. Enyhítő körülmény, hogy a vádlott a kezdetektől bűnösnek vallotta magát, és azt is mondta, megbánta tettét, a családi körülményei miatt pedig a fiú olyan helyzetbe került, hogy elkövethetett ilyen cselekményt. 

A rejtélyes Maci

A bírák még májusban ítéletet akartak hozni, de mivel a vádlott hirtelen vallomást tett, elnapolták. Akkor azt mondta, az első esetben egyedül gyilkost, de a másodikban már nem, hanem egy Maci becenevű férfival, aki megfenyegette, hogy megöli őt vagy a testvérét, ha nem bántja az első hajléktalant.

A vádlott szerint Maci, polgári nevén Béla rokona az egyik barátjának, akinek korábban konfliktusa volt mindkét hajléktalannal, és aki most a Szőlő utcai javítóintézetben van emiatt. Mivel megijedt, a hajléktalant kérésre brutálisan bántalmazta.

Amikor a bíró megkérdezte, miért várt az utolsó pillanatig a vallomásával, azt mondta: „Nem mertem eddig elmondani, mert azt hittem, ez még rosszabb lesz. A családomat féltettem, és magamat a börtönben, ahol szintén vannak ismerőseik.

Betelt a pohár azzal, hogy más helyett tartom a hátamat. Elegem van."

A pénteki napot egy új tanú meghallgatásával kezdték: Macival. Azt mondta, a vádlottat két éve ismerte meg az öccse által, de a nővére el is tiltotta őt a fiútól. A tanú szerint bár éjszakánként látta a vádlottat a városban, ő maga sosem beszélgetett vele, és sosem szólította fel a kamaszt a gyilkosságra. A szembesítésnél a vádlott halkan azt mondta:

Ő volt a felbujtóm, igen.

A bíró felolvasta a vádlott korábbi írott vallomását, amiben azt mondta: „Kiraboltuk, jó, én is megvertem, de nem gondoltam, hogy ilyen súlyos lesz ez az egész. Megbántam ezt az egészet. Ha lehetne, visszamennék és újracsinálnám ezt az egészet. Tudom nagyon jól, hogy következményei lesznek. Mindenki látja rajtam, hogy megbántam. Ennyi." A vádlott azt vallotta, ő csak kétszer rúgott bele a második áldozatba, a többit Maci intézte.

"Hülyeségnek tartom. Ha ilyet elkövetnék, nem szorulnék az ő segítségére" – reflektált Maci a bírónak a vádra. A bírák a férfit tovább nem kérdezték, minden további nélkül el is engedték.

A védő szerint is bűnös a védence

Ezután az ügyész perbeszéde jött. Azt mondta, az is alátámasztja, hogy a vádlott és a hajléktalan mellett senki nem volt a buszmegállóban, mert a helyszínen csak a kamasz véres lábnyomait találták meg, és a helyszíni kamerafelvételeken csak a fiút látni. Barátai vallomásai szerint a fiúnak sikerélménye nem volt az életében, anyja elhanyagolta, nem kapott szülői szeretetet és elismerést, rideg családi légkörben nőtt fel. Az anyja korábban azt mondta, többé nem kíván törvényes képviselőként eljárni a fiú ügyeiben, ezért lemondott a tizenhat éves fiú gyámságáról, "mert már nem tudok többet tenni", de az ügyész értetlenkedett, hogy vajon a nő mit érthet ez alatt, mert eddig sem tett sokat. A fiút vizsgáló pszichológusok szerint ez is megalapozta a deviáns viselkedését, és azt, hogy olyan baráti társaságot keresett magának, ahol bizonyíthatott.

Az ügyészség különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolta M. A.-t, és kétrendbeli kifosztással. Ilyen esetekben tíz évtől akár életfogytiglanig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak, de mivel a vádlott kiskorú, ő maximum tizenöt évet kaphat.  Enyhítő körülmény a rossz családi háttere, és hogy bevallotta bűnösségét. Súlyosbító körülmény a gyilkosság brutalitása, hogy két hajléktalan is meghalt, közben pedig az ügyész képtelenségnek nevezte a Maci szálat. Az ügyész a maximális tizenöt évet kérte a vádlottra.

Az ügyvéd perbeszédét azzal kezdte, hogy valószínűleg az ő felszólalása nem lesz összeszedett.

Nem gondolom, hogy ebben a történetben a vádlott ne vett volna részt, vagy ne lenne bűnös

– mondta, de nekik az a dolguk itt a bíróságon, hogy alaposan megvizsgálják, pontosan mi történt azon az éjszakán. Szerinte meg kell nézni, mik azok a körülmények, amik megkérdőjelezhetővé teszik a vádlott vallomását, mert a kamasznak olyan a személyisége, hogy ha egyszer mond valamit, akkor ahhoz a végsőkig tartja magát.

A védő azt mondta, egy ilyen vérengzés után biztos véres lenne az elkövető, de a meghallgatott tanúk nem láttak vérnyomot a fiún, ez felvetheti, hogy más is ott volt. Felemlegette a kamerafelvételeket is, amit még májusban levetítettek a bíróságon. Az elsőn az látszik, ahogy a vádlott a tatabányai buszállomáson céltalanul bolyong, a gyilkosságról nem készült felvétel. A második videó a presszó kerthelyiségében készült. A felvételen jól látni, hogy a kapucnis fiú beszélget valakivel – bár azt a kameraállás miatt nem látni, kivel –, majd meggyújt egy cigit, és fel-alá kezd sétálgatni. Nem sokkal később megjelenik a képernyőn a láthatóan ittas hajléktalan is, a bűncselekményről viszont nem készült felvétel. A kiskorú ügyvédje arra épített, hogy szerinte a két felvételen két különböző ruhájú alak van: az elsőn fekete ruhájú férfi látható, a másikon fehér, így nem lehet mindkettőn a vádlott. Ezt még maga a fiú cáfolta meg májusban: azt vallotta, mindkettőn ő látható, csak a felvétel minősége rossz.

Mindenesetre a védő szerint a felmerült kételyek miatt nem lehet megalapozott ítéletet hozni. Ha mégis, akkor nem lehet a kiszabható idő középértéktől indulni, ezt ő is elismeri. De ha a fiú a maximumot kapná, akkor a bíróság nem venné figyelembe az enyhítő körülményeket.

Ezután a kamasz anyja kért hirtelen szót.

Ha ez a gyerek puszta kézzel, sportcipőben így bánt valakit, akkor annak valamilyen jele kellett volna lennie. A gyereken nem végeztek látleletet. Ha én odaütök valakinek, akkor az látszik. Én láttam őt először aznap reggel, nem volt rajta vér. A gyereken ennek nincs jele, miért? 

Mindig azt mondják, hogy én vagyok a rossz anya. Nem drogozom, nem iszom, csak dolgozom, hogy fenntartsam az albérletet.

A bíró ezután csendre intette, majd megkérdezte a fiút, akar-e mondani valamit az utolsó szó jogán, de a kamasz csak a fejét rázta.

Mi történt pontosan?

A gyilkosságok estéjén a fiatalkorú vádlott a barátival iszogatott. Már hazafelé sétálva felfigyelt egy hajléktalanra, aki egy buszmegállóban feküdt. Odament hozzá, ekkor felismerte a 44 éves hajléktalanban azt a férfit, akivel egy korábbi alkalmi munkája során szóváltásba keveredett. A vádirat szerint a fiú felkeltette az alvó férfit, mert beszélni akart vele a történtekről, de a férfi elküldte őt. Erre M. A. annyira bedühödött, hogy

A fiú azt vallotta, „nem tudtam leállni." A fiú keze viszont nem sérült meg, szerinte azért, mert néha „edzésképp" a falat szokta ököllel ütni. Később a fiú még a hajléktalan pulzusát is megnézte, szerinte még lélegzett is a verés után. A rendőri jelentésben az áll, a fiú mentőt is akart hívni, de lemerült a telefonja, és mivel mást nem tudott tenni, magára hagyta az férfit. Az áldozatnak szétnyílt az állcsontja, bevérzett a koponyája, bordái és belső szervei összezúzódtak, a vádlott cipőtalpának nyoma ott maradt a hasán. Az áldozat még ott helyben meghalt. A fiú elvette a táskáját és elrejtette, továbbá a mobilját, amit viszont megtartott. Majd hazaindult.

A lépcsőházban azonban észrevette, hogy nincs meg a kulcsa, és hogy így nem tud bejutni a lakásba. Mivel el akarta kerülni az anyja haragját, ezért nem ébresztette fel, inkább újra kiment a városba. Egy közeli presszó teraszán, mindössze 500 méterre az első gyilkosság helyszínétől meglátott a kertben egy másik hajléktalant egy padon aludni. A fiú odament hozzá, és közölte vele, hogy ott nem aludhat, mivel az magánterület. Az 56 éves férfi erre szitkozódni kezdett, mire a vádirat szerint a vádlott kiráncigálta őt a padok közül. A fiú szerint itt is a hajléktalan kezdte el őt lökdösni, erre ugyanúgy, ahogy pár órával korábban tette,

A kezére saját pulcsiját tekerte fel, hogy „ne maradjon ujjlenyomat." A verekedés nagyjából fél óráig tartott.

M. A. végül hazament, ahol még a lépcsőházban felhúzta a saját lábára a meggyilkolt hajléktalan férfi cipőit, bement a lakásba,

evett, 

A rendőrök még aznap délelőtt állították elő.

Pénteken a vádlott az ítélet kihirdetése után büntetésének enyhítését kérte, az ítélet így nem jogerős, az ügy továbbmegy másodfokra.