Index Vakbarát Hírportál

Az A38 lemondta a szabadkőművességről meghirdetett beszélgetést

2018. október 11., csütörtök 07:48 | aznap frissítve

Az A38-as hajó vezetője a téma miatt törölte azt a beszélgetést, amit a kulturális központban hirdettek meg a szabadkőművességről, írja a Magyar Hang. A lap szerint ezzel az A38 is beállt a magukat öncenzúrázó intézmények közé. 

Az október 24-ére tervezett esemény azt is vizsgálta volna, miért kötődik annyi összeesküvés-elmélet a szabadkőművességhez, mi volt valójában a célja Ady Endrének, Henry Fordnak vagy Róth Miksának. A meghívott vendégek között szerepelt az MTA TörténAettudományi Intézet igazgatói megbízottja, Pók Attila, valamint az ELTE BTK oktatója és a Politikatörténeti Intézet kutatója, Csunderlik Péter.

Az Ökofilmklub szerda délutáni posztjában azt sejtette, hogy a lemondásnak politikai okai lehettek, írja a lap. „Az eseményt az A38 adminisztrátora törölte, miután a hajót vezető Bognár Attila így döntött a téma miatt. Egyelőre nem kívánjuk kommentálni a történteket és azon dolgozunk, hogy az eredeti időpontban megvalósulhasson az esemény egy kevésbé NER-függő helyszínen". A posztban azt írják, hasonló okokból a "Mi fán terem a genderológia?" vetítést sem a hajón fogják megtartani.  

A Magyar Hang kereste az A38-as az ügyben. Választ egyelőre nem kaptak. 

Az elmúlt hetekben több konferenciánál is felmerült, hogy sejthetően politikai okokból mondják le őket. Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya hónapokkal ezelőtt tervbe vette egy  Marx-emlékülés  megszervezését, de a legutóbbi osztályülésen inkább az elhalasztása mellett döntöttek.

Azt ugyanakkor Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnökecáfolta, hogy az Akadémia vezetése cenzúrázta vagy letiltotta volna a társadalmi nemekről és a  közösségi média jogi oldaláról meghirdetett előadást a  Magyar Tudomány Ünnepén. Az előadók megtartják a politikailag érzékeny két előadást, csak nem a központi programban.

 

Rovatok