A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint jogsértő volt, hogy László Tamás, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje narancsot és tollat osztogatott egy iskola diákjainak.
A budapesti 12-es választókerületben nyilvántartásba vett jelölt és segítői narancsot és tollat osztogattak egy iskola előtt a diákoknak és szüleiknek. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság nem találta bizonyítottnak a jogsértést, a fellebbezést elbíráló NVB azonban 10:7 arányban igen, ugyanis
köznevelési intézményekben nem lehet kampányolni.
Az NVB határozatával szemben három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától. (MTI)
Április 8-án nála jobb képviselőjelöltet nem találnak a Hegyvidéken és a II. kerületben
– mondta az igazságügyi miniszter egy lakossági fórumon. (Fidesz.hu)
Néhány órával azelőtt, hogy lejárt volna az LMP által szabott határidő, összejött az LMP–Jobbik-találkozó. Szél Bernadett és Vona Gábor is országjáráson volt, ezért útközben, az M3-as autópálya borsókúti pihenőhelyén futott össze. A megbeszélés bő egy órán át tartott, a végén Szél Bernadett azt mondta, hogy „sokkal jobb volt a hangulat, mint a vasárnapi ellenzéki találkozón”. (444.hu)
Enyingen, Sárbogárdon és a környékükön a választók 44%-a Varga Gáborra (Fidesz-KDNP) voksolna, míg a legerősebb ellenzéki jelölt, Árgyelán János (Jobbik) támogatottsága 36%-os. Az MSZP-P és a DK közös jelöltjére, Szilveszterné Nyuli Ilonára a pártválasztók 14%-a szavazna. Az LMP jelöltje, Lapos Péter 2%-on áll. A Momentum ebben a választókerületben nem tudott jelöltet állítani. (Iránytű Intézet)
És azt kérdezi, hogy „mibű?”. Az Együtt elnöke a 24.hu ma reggeli cikkére reagál, amit mi is szemléztünk>>>