Húsz éve, 1999-ben volt Orbán Viktor miniszterelnökségének első teljes éve. Ennek apropóján Orbán99 címmel indítunk sorozatot, amelyben azokat a sztorikat elevenítjük fel, amelyek érdekesek napra pontosan két évtized távlatából is. Akár azért, mert jól rímelnek jelenlegi eseményekre, akár azért, mert támpontot adhatnak Orbán Viktor mostani döntéseiben és motivációiban, vagy szimplán azért, mert ha most történnének, még ma is simán az újságok címlapjára kerülnének. Korábbi cikkeink közülitt válogathat.
"Kívánatos és elképzelhető" az MTV és a Magyar Rádió összevonása, közölte Orbán kancelláriaminisztere 1999. január 21-én reggel a köztévé reggeli műsorában. Sőt, nem csak hogy összevonni kéne a kettőt, hanem a felügyeletet az Országgyűlés kulturális bizottsága alá rendelni, ezzel megspórolva a nehézkes kuratóriumi működtetést, mondta. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Orbán kérésére a parlament kulturális bizottsága már 1998-ban vizsgálni kezdte az MTV-Duna TV összevonásának és az MTV2 megszüntetésének lehetőségét is, akkor kiderül, hogy már húsz éve tervben volt a végül 2010 után kialakított központosítás és állami felügyelet a közszolgálati sajtóban.
Vagy nézzünk egy másik idézetet húsz évvel ezelőttről, szintén Stumpf Istvántól. Júniusban a polgári koalíció egy évéről tartott konferencián azt mondta,
a hiányzó ellenzéki magatartás egy részét a média akarja pótolni, ezért a kormány politikai pártként kezeli a sajtó egy részét.
Ismerős? A kvótanépszavazás óta üzengetnek hasonlókat a kormányzat közeléből, a kormányzati házi agytröszt Nézőpont intézet még egy kutatással is megágyazott ennek a gondolatnak 2017 nyarán, Orbán pedig most ismét világossá tette, hogy nem érzi feladatának szóba állni a nem baráti sajtóval.
És még mindig Stumpf: a magánkézben lévő médiáról a fenti, összevonásos nyilatkozatában azt mondta, szeretné, ha "kialakulna egy erős, piacilag is versenyképes média, amely a liberális konzervatív gondolatokat színvonalasan próbálja közvetíteni".
Az egésznek a gondolati hátterét Orbán többször is részletesen kifejtette annak idején. 1999 júniusában egy bécsi konferencián azt mondta, hogy a rendszerváltáskor a reformkommunisták biztosítani akarták maguknak a vagyont, a választások előtt megkezdték a privatizációt, amit kiterjesztettek a médiára is, "így a régi káderek biztosították maguknak a helyet a sajtóban".
Júliusban a főtanácsadója, Elek István erősített rá: egy interjúban beszélt arról, hogy "ha olyan erőeltolódást tapasztal egy kormány, amilyen nálunk van, akkor indokolt, hogy átmenetileg a pozitív megkülönböztetést alkalmazza a sajtóban. (...) A demokrácia érdekében a kormánynak nemcsak átmenetileg, hanem tartósan is van mit tennie e téren."
Októberben Orbán egy lengyel rádiónak adott interjút, ott azt mondta, hogy a rendszerváltáskor "hiba volt meghagyni a régi világ embereit bizonyos pozíciókban, hogy elmaradt a média világának, a bírói testületnek és más hasonló területeknek az átvilágítása.
"A jövőre nézve ebből az a tanulság, hogy keményebben kell fellépni a visszahúzó erőkkel szemben",
mondta, hozzátéve: "a sajtó döntő részének múltbeli és jelenlegi politikai elkötelezettsége között semmi különbség sincsen".
Azt is mondta, hogy a jobbközép erők megfeledkeztek arról, milyen meghatározó hatással van a politikára a média és az üzleti világ. Ebben a két szférában nem lehet egyenlő esélyekről beszélni, nincs tisztességes verseny, mert "bizonyos régi összefonódások nagyon is élnek, olyannyira, hogy tulajdonképpen képesek monopolizálni a nyilvánosság szféráját", magyarázta Orbán. Márpedig a politikát nem lehet ezektől elkülönítve szemlélni, a társadalmat csak úgy lehet megváltoztatni, "ha az élet minden területén felvesszük a versenyt az ellenzékkel", tette hozzá akkor még.
És meg is tettek mindent a célért.
Abban az évben a Simicska-féle Mahir megvette a Magyar Nemzet kiadási és névhasználati jogát a Postabanktól, majd nem sokkal később összevonta a választások előtt beindított, szintén Simicska- (azaz Fidesz-)érdekeltségű, de harcosabb, modernebb Napi Magyarországgal. Ezzel a korábbinál jóval kormányközelibb pályára, konkrétan Simicska és Liszkay Gábor pályájára állította a lapot, amely egészen a G-napig szolgálta a pártot. Liszkay amúgy azóta is sajtóbirodalmat igazgat, nem isakármilyet.
És ha már Postabank: nem csak a Magyar Nemzet körül voltak olyan kavarások ekkoriban, amelyeknek épp a Fidesz lett a haszonélvezőjük. Az 1997-ben megroppant bank sajtóbefektetéseit a kormányváltás után nem eladták, ahogy arra sokan számítottak, hanem az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank vette át őket. Aztán nem sokkal később, 1998 őszén megszüntették a Kurír című, a Fidesz-kormánnyal sokat kellemetlenkedő napilapot (erről egy belsős visszaemlékezést itt olvashatnak)
És volt még ezen kívül is olyan sztori, amelyet sokan a sajtószabadság megtiprásának láttak: Juszt Lászlót előállították, rabosították, a tévéből pedig kirúgták, amikor a Kriminális című hetilapjában nyilvánosságra hozott olyan dokumentumokat, amelyek cáfolják Orbán Viktor állítását, miszerint a Horn-kormány idejében titkosszolgálati eszközökkel figyeltek meg fideszes politikusokat. A gyanú államtitoksértés. Orbánt végül a bíróság bocsánatkérésre kötelezte. Ehhez képest bizarr viccnek tűnik, hogy a Szép Házak nevű építészeti-belsőépítészeti szaklapban házkutatást tartottak a hatóságok, miután egy névtelen telefonáló szerint a lapnál összeesküvést szerveztek Orbán ellen.
Ami a közmédiát illeti, ott még látványosabban kezdtek új szelek fújni: 1998 vége és 1999 eleje egy elképesztően hosszadalmas és bonyolult jogi-politikai vitáról szólt, amelynek a végeredménye az lett, hogy úgynevezett csonka kuratóriuma lett az MTV-nek, a Rádiónak és a Duna TV-nek csak kormánypárti és MIÉP-es kurátorokkal, miközben az MSZP és az SZDSZ kimaradt a testületekből.
Az akkortájt induló kereskedelmi tévék mellett egyre súlytalanabb közmédiában sorra cserélődtek le a fontos pozíciókban az emberek (hozzá kell tenni, hogy ez nagyjából minden ciklusra jellemző volt), és olyan nevek bukkantak fel, akik azóta is fontos szereplői a Fidesz-közeli médiának. A jelenleg a Mediaworksnél dolgozó ex-Demokratás Csermely Péter lett a köztévé hírigazgatója, amit még a szoftos jobbos-konzervatívok közül sem mindenki tudott megemészteni, például a később a HírTV-ben is karriert befutó Tarr Péter sem, aki kemény mondatokkal távozott ("hozzászokott ahhoz, hogy közvetlen főnökeire felnézhetett, és erről a továbbiakban sem kíván lemondani").
Személyi változások jöttek a Hét és a Híradó vezetésében is, Mravik Zsolt Híradó-szerkesztőtől például azután vonták vissza a megbízást, hogy bekerült a műsorba, hogy tíz fideszes kapott VIP-kölcsönt a Postabanktól. A műsorszerkesztési elvekre pedig két ügy: az SZDSZ panaszt tett amiatt, hogy a Híradó nem számolt be Göncz Árpád angliai útjáról, az ORTT pedig ettől függetlenül egy vizsgálatában arra jutott, hogy az Aktuális című műsorban 90-10 százalékban szerepel a kormány és az ellenzék.
Aztán leváltották a Napkelte helyett indított saját reggeli műsor éléről Pikó Andrást és Vicsek Ferencet, mire távozott az egész stáb. Balos lapértesülések szerint akkoriban Schmidt Mária irányított informálisan elég sok mindet a tévében, ő pedig nem akart SZDSZ-eseket látni a tévében, még vágóképként sem.
Szeptemberben 530 fős elbocsátás volt, megint távozott sok műsorkészítő, a Híradó főarca Papp Endre lett, év végén pedig Csermely maga mellé vette Lovas Istvánt tanácsadóként,
és még mindig csak 99-et írtunk, azaz mindezt egy év alatt zongorázta le a Fidesz.
Orbán hozzáállását az elvileg pártfüggetlen közmédiához a ciklus utáni búcsúja mutatja legjobban: 2002 augusztusában, a tévészékház előtt mondott beszédében arra tett javaslatot, hogy legyen két köztévé, és mindkét oldal irányítson egyet-egyet. Erre mondta aztán Medgyessy az elhíresült mondatot, hogy akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának egyet.
Orbánék pedig pár hónapra rá vettek is.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)