Szerdán jelentették be, hogy egyetlen kézbe, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány tulajdonába kerül szinte a teljes jobboldali média. Mostantól hivatalosan is egy cég diktál a Magyar Időknek, az Origónak és a Hír TV-nek is. Akik ismerik a jobboldali médiavilágot, nem lepődhettek meg azon, hogy Liszkay Gábor került a gigantikus médiaholding élére.
Abszurdumnak tartom, hogy egy munkaviszony keretén belül a dolgozók bármelyik közössége főnököt válasszon magának
– 1992. február 18-án nyilatkozott így a Hírlapkiadó Vállalat ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: a tulajdonjog szentségének az alkotmányban is biztosított elve alapján egy tulajdonosnak igenis joga van teljes mértékben rendelkezni tulajdonával.
Az ügyvezető igazgatót Liszkay Gábornak hívták.
Liszkay akkori mondatai néhány, a sajtó szabadságáért már akkor aggódó embernél kiverték a biztosítékot, mondván: azért ez mégiscsak egy lapkiadó.
„Ha használati tárgyakat, például cipőket óhajtanak a munkaviszony folyományaképpen előállítani, akkor a dolgozók közössége a jelenlegi társadalmak közfelfogása és szokásrendje szerint valóban csak abban lehet érdekelt, hogy a kinevezett vezető munkát és megfelelő bért biztosítson neki. De mi történjék, ha a »munkaviszony« eredményeképpen ideológiai áru termelődik, vagyis olyan termék, amelyben a dolgozók erkölcsi alapállása, lelkiismerete, világnézeti meggyőződése ölt testet? Liszkay ugyanis nem cipőgyárról, hanem az Esti Hírlapról beszélt" – írta ugyanekkor a 168 Órában Eörsi István író.
Előzőleg az Esti Hírlap részvényeinek nyolcvan százalékát a Hírlapkiadó Vállalat megvásárolta az angol Maxwell kiadótól. Liszkay ekkor közölte, hogy meg kell változtatni az addig érvényes szindikátusi szerződést, amely szerint a mindenkori főszerkesztő kinevezéséhez a szerkesztőség és az igazgatóság közös megegyezése szükséges. Magyarul Liszkay azt akarta, hogy a Hírlapkiadó Vállalat olyan főszerkesztőt is kinevezhessen, akivel a dolgozók többsége – ahogy Eörsi fogalmazott – „csak prostituálódva dolgozhat együtt".
„Ha Liszkay Gábor cinizmusa kimerülne abban, hogy nem részletezi, miért szeretné megszüntetni a dolgozók eddig biztosított jogát a főnökválasztásra, akkor eljárása apró hullámot sem vetne a kormányzati sajtópolitika cinizmusának tengerében. Liszkay eredetisége abban rejlik, hogy a magántulajdon szentségének kulisszahasogató érvét egy államosító akció kapcsán, ennek hatékonnyá tétele érdekében hangoztatja. Az állam az adófizetők pénzén lapokat vásárol, hogy a kormányzati politikát propagálja. Ez újabb lépés a korábbi rend helyreállítása felé" – írta 26 évvel ezelőtt Eörsi. Amit akkor a Hírlapkiadó Vállalat vezetőjének szemére vetett, az – Liszkay életútját és sajtóhoz való hozzáállását ismerve – 26 év elteltével semmit sem veszített érvényéből.
Ma szinte ugyanez zajlik, de legalább ma már tudjuk, ki a karmester: Orbán Viktor.
2018. november 28-a mérföldkő a magyar sajtótörténetben: Liszkay Gábor lett a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány ura, ez alá az ernyőszervezet alá került valamennyi jobboldali-kormányzati sajtó- és propagandatermék, az ügylet részleteiről itt olvashatnak bővebben.
Barátság és bizalom ide vagy oda, Orbán Viktor nem hagyta, hogy Mészáros Lőrinc vagy éppen Schmidt Mária kezében legyen olyan sajtótermék, ami rossz idők esetén esetleg elszabadulhat.
Annak, hogy a Fidesz és az ország első számú vezetője mindent egy kézbe tetetett át, több oka is lehet. Több információ kering: Orbánnak elege lehetett abból, hogy számolatlanul folynak ki pénzek a kormányzat által bőkezűen megtámogatott, a piacból megélni amúgy képtelen jobboldali sajtóból, és valószínűleg a jobboldali médián belüli acsarkodásokat is megelégelhette. Ahogy várható volt, végül egy olyan emberre, Liszkay Gáborra bízta az egészet, akiről úgy gondolja, ért hozzá, és akiben vakon megbízik, mert már bizonyította lojalitását.
Bizonyos értelemben a most 62 éves Liszkay a rendszerváltás egyik nagy nyertese, de nem tehetségtelen nyertese.
A debreceni születésű, az ELTE jogi karán diplomát szerzett „médiaguru" az előző rendszerben a XIII. kerületi tanács lakásosztályán, majd az Országos Mentőszolgálatnál dolgozott jogászként, és közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1989-ben került a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalathoz, ami nemsokára a Hírlapkiadó Vállalaté lett.
1994-ben az Állami Vagyonkezelőt kihagyva öt évre bérbe adta a Magyar Nemzetet (illetve az Esti Hírlapot és az Expresszt) a Mahirnak, amelynek a tulajdonosa az a B-Reklám volt, amelyben korábban Simicska Lajos vásárolt tulajdonrészt. Ugyan Simicskáék évi 200 milliót fizettek a bérleti díjért, de Liszkay később egy reklámcégen keresztül 150 millió forintos megbízást intézett a Mahirnak. A Hudson Kft. felerészben Stumpf István, a későbbi fideszes kancelláriaminiszter testvéréé volt. Az első Orbán-kormány idején Liszkay a Szabad Föld kiadási jogával trükközött, amelyet sikeresen emelt ki a kisebbségi tulajdonos Ringiertől, hogy egy postabankos cégbe menekítse az újság kiadási jogát. Liszkay a Magyar Nemzethez hasonlóan itt is a kiadási joggal, bérbeadással ügyeskedett.
A rendszerváltás utáni években a fiatal jogász a kiadóvállalat vezetőjévé nőtte ki magát. Bár Liszkay MDF-es volt, a helyezkedését jól mutatja a Magyar Nemzet-történet: bár az MDF igyekezett megszerezni a Magyar Nemzetet, amikor a kormánypárt 1994-ben elbukta a választásokat, a Hírlapkiadó portfóliójába tartozó lapot Liszkay inkább a Fidesznek passzolta tovább, furmányos módon: egyszerűen csak bérbe adta a Mahirnak.
Annak a cégnek, amely akkoriban már valójában Simicska Lajosé, a Fidesz gazdasági igazgatójáé volt, de Liszkay azzal védekezett, hogy ő ezt nem tudta. Liszkay lényegében kiürítette a Hírlapkiadót, a legértékesebb darabjaitól, a Magyar Nemzeten kívül az Esti Hírlap és az Expressz kiadói jogaitól fosztva meg a céget. A vezérigazgatót az Állami Vagyonkezelő Rt. igazgatótanácsa emiatt rendkívüli felmondással elbocsátotta.
Bár a bűvészkedés Liszkaynak az állásába került, megérte: ezzel ugyanis egy csapásra bekerült a Fidesz gazdasági holdudvarába, ahol Simicska osztotta a lapokat.
A kilencvenes évek közepén ügyvédi irodát gründolt, és ahogy a HVG korábbi portrécikkében megemlíti, még az orosz maffia magyarországi helytartóját, Szemjon Mogiljevicset is képviselte.
A jobboldali médiában az első nagy húzása az ezredfordulóra, az első Orbán-kormány idejére datálható. Hiába agitált ellene a jobboldali értelmiség, 2000-ben a Magyar Nemzetet bekebelezte a szélsőségesebb hangvételű Napi Magyarország.
A cél az volt, hogy a Magyar Nemzet nevét felhasználva, de már zömében egy új stábbal valódi fegyvert adjon a Fidesz kezébe. De Liszkay mindezt nem ingyen tette, részesedést kért a lapban. Liszkay lényegében így lett Simicska Lajos üzlettársa. Annak a Simicskának, akit üzleti stílusa, gátlástalansága miatt sokan, köztük például a ma már az egyik legnagyobb propagandistának számító Bayer Zsolt sem igazán kedvelt a Fideszen belül.
Miután a Fidesz 2002-ben elbukta a választást, Liszkaynak komoly szerepe volt abban, hogy a Fideszhez tartozó sajtót ne csak egyben tartsa, de erősítse is. Ebben pedig kétségkívül tehetségesnek bizonyult, nemcsak ideológiailag, hanem menedzserként is.
A Magyar Nemzet példányszáma nőtt, amiben persze szerepet játszott, hogy Orbán is kampányolt mellette. Ahogy az is, hogy a lap robbantotta ki Medgyessy Péter D-209-es kémügyét. Pethő Tibor, a nemrégiben megjelent A Magyar Nemzet története, 1938–2018 című könyvében azt írta, hogy a „Medgyessy-dossziét" Liszkay saját kezűleg adta oda a sztorival foglalkozó újságírónak.
Ugyanebben a könyvben ír Pethő arról is, hogy miután Liszkay 2000-ben teljhatalmat kapott a Magyar Nemzetben, az addig mérsékelt lapból ő csinált harcias hangvételű pártújságot, és neki volt köszönhető, hogy egyre többször közölt a Magyar Nemzet ellenőrizetlen információkat, ami miatt ugrásszerűen megnőtt az elveszített sajtóperek száma is.
Bár Orbán már ekkor erős vezetőnek számított a Fideszen belül, hatalma és befolyása még messze nem volt olyan megkérdőjelezhetetlen a párton belül, mint néhány évvel később. De volt egy szövetségese, aki fogta a kezét: Simicska. Ettől fogva nem lehetett kérdés, hogy Liszkay sem elsősorban a Fidesz, hanem Orbán szekerét tolja. Ha a Fidesz vezérét „házon belül" érte támadás, a belső ellenségnek a Magyar Nemzet gátlástalanul nekiesett. Az efféle támogatás jól jött, főleg akkor, amikor a 2006-os újabb vereség után a Fideszen belül is felerősödtek azok a hangok, amelyek Orbán háttérbe szorítását szorgalmazták. Időközben pedig Liszkay (és Simicska) nyomult előre: befolyást szereztek a Hír Tv-ben, majd a Lánchíd rádióban is.
Liszkay ezeket a médiumokat is ugyanúgy formálta át, ahogy az ezredforduló után a Magyar Nemzetet. Nem önálló, kritikus jobboldali, hanem a Fideszhez lojális újságírókat akart látni, így sok olyan szakember távozott a Hír TV-től is, aki nem bizonyult elég „alázatosnak". Persze a jobboldali sajtó szép lassú legyalulásához az is kellett, hogy a balliberális média a jobboldali kollégákat egy kalap alá vegye: ez a folyamatos árokásás is a Fidesznek kedvezett.
A Liszkay által uralt fideszes sajtó jellemzően csak a Fidesz ellenfeleivel volt harcias, a párttal vagy a párthoz közel álló vállalkozók szent teheneknek számítottak. Különösen azután, hogy a Fidesz 2010-ben ismét hatalomra került. Pethő visszaemlékezése szerint ezután kézileg vezérelték az újságot, kis túlzással a Fideszből mondták meg, hogy miről, hogyan írjanak. Ez persze a kívülállóknak is feltűnt: 2010 és 2015 között az újság az állami vezetők közül csak a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pált bírálta, mást nemigen.
Egészen addig, amíg Orbán Viktor és Simicska Lajos viszonya már annyira elmérgesedett, hogy Liszkaynak is döntenie kellett, ki mellé áll.
Ebben a kényes helyzetben Liszkay először Simicska oldalára állt. Ez annyiban érthető, hogy médiavállalkozóként Simicskával volt üzleti és – ami ennél fontosabb – bizalmi kapcsolatban.
De az biztos, hogy 2014-ben, amikor ő már pontosan tudta, hogy háború zajlik Orbán és Simicska között, sokat őrlődhetett. Már csak azért is, mert ahogy a pályája során mindig, ezúttal is a győztes oldalra akart állni. Csakhogy közvetlenül a 2014-es választások után, az újabb kétharmados győzelem ellenére sem lehetett még tudni, melyikük az erősebb: az Orbán titkait is jól ismerő, iszákos zseniként elkönyvelt Simicska vagy a hidegvérű politikai zseni, aki már másodszor nyer parlamenti választást kétharmaddal?
Amikor a kormányfő reklámadóval „üzent" Simicskának, Liszkay is beleállt a harcba – akkor még Simicska mellett. Pethő Tibor szerint Liszkay bírálta a Magyar Nemzet egyes rovatait, hogy nem elég kritikusak a kormánnyal. Elmaradt a szokásos karácsonyi Orbán-interjú, ráadásul Liszkay egy sajtónyilvános eseményen együtt jelent meg az addig kifejezetten rejtőzködő életmódjáról ismert Simicskával.
Aztán történt valami, aminek a hátterét valószínűleg csak egy nagyon szűk kör ismeri: Liszkay otthagyta Simicskát, és Orbán mellett tette le a voksát.
Hogy mennyire perverz helyzeteket eredményezett a Simicska–Orbán-háború, talán mi sem bizonyítja jobban, mint az a sokat hangoztatott szó: árulás. Simicska szerint Liszkay elárulta őt.
A Liszkay, és a hozzá hasonló, a háborúban végül Orbán mellé állók viszont azokat tartják árulóknak, akik Simicska mellett maradtak. Olyan helyzet keletkezett, ahol mindenki mindenkit árulónak tart. Ha nehéz is eldönteni, ki számít árulónak egy ilyen bizarr helyzetben, azt nem nehéz látni, hogy végül Orbán nyerte meg a csatát. Övé lett a politikai, majd a gazdasági hatalom, és nem hivatalosan, de a gyakorlatban ő diszponál már a jobboldali média egésze fölött. Liszkay csak a végrehajtó, akiben a kormányfő megbízik, hiszen a legkritikusabb helyzetben nem Simicskát, hanem őt választotta.
Azután, hogy 2016-ban a Fidesz beszántotta a Népszabadságot, a lapot kiadó Mediaworks élén is Liszkay Gábor tűnt fel, tulajdonosként pedig Mészáros Lőrinc, miután a felcsúti milliárdos érdekeltségébe tartozó Opimus Group bekebelezte a céget. Ekkor már Liszkay megcsinálta a Magyar Időket, ami lényegében az „elvesztett" Magyar Nemzet, azaz az írott pártsajtó szerepét tölti be azóta is.
A 2018-as választások után Liszkay vezényelte le a Hír TV visszafoglalását is, és már ekkor rebesgették kormányközeli emberek, hogy a várható jobboldali médiaátalakításokban is komoly szerepe lehet majd. Liszkay ugyanis nemcsak ügyesen helyezkedett az elmúlt években, de a kétezres évek után is be tudta bizonyította, hogy előrébb való neki a győztes fél hatalmi érdeke, mint a konzervatív, jobboldali sajtó szabadsága. Ezért érthető Orbán döntése, hogy rábízta az új ernyőszervezet vezetését.
(Közreműködött: Sajó Dávid)
Borítókép: Liszkay Gábor a Hír TV előtt 2018. augusztus 1-jén. Fotó: Máté Péter / Hvg.hu.