Index Vakbarát Hírportál

Sorosozva készül a májusi EP-választás kampányára a Fidesz-KDNP frakciószövetség

2019. február 14., csütörtök 16:35

Nem változik majd a kormányfő által bejelentett, nincs visszalépés – február környékén benyújtják a kormánypárti frakciók, valamint a kormány a családvédelmi akciótervben foglalt intézkedésekhez szükséges javaslatokat – jelentette be a két kormánypárti frakcióvezető. Kocsis Máté és Harrach Péter állt ugyanis a kamerák „keresztűzébe” Balatonalmádiban, ahol szerda óta, három napon át ülésezik a fideszes és a KDNP-s képviselők. 

Kocsis ismertetése szerint az EP-kampány tétéjéről, természetesen az uniós kampányra való felkészülésről, valamint Orbán Viktor vasárnapi évértékelője – és a szerdán este a frakcióknak tartott előadásában megismételt – nyomán a bejelentett családvédelmi akciótervről egyeztettek, utóbbinak a menetrendjét állították össze eddig a tárgyalásokon. Ennek ellenére a frakcióvezetők nem sok részletet tudtak elmondani a családvédelmi intézkedéseket érintő, konkrétumokat firtató kérdésekre.

„Ennek az előkészítése zajlik” – hangzott el többször is, Kocsis Máté mindezt annyival egészítette ki, Varga Mihály pénzügyminiszter annyit garantált a kormánypárti képviselőknek, hogy Magyarország gazdasági helyzete megengedi azt a „nagyvonalú vállalást” és mindent teljesíteni fognak, amit Orbán Viktor bejelentett. Az ugyanakkor kiderült:

NÉGY TÖRVÉNYT ÉRINT AZ AKCIÓTERV, EZEKHEZ MÉG A TAVASZI ÜLÉSSZAKON PARLAMENTI DÖNTÉST HOZNAK MAJD, HISZEN ARRA KÉRTE A FRAKCIÓSZÖVETSÉG A KORMÁNYT, HOGY EZT MINÉL HAMARABB NYÚJTSÁK BE, „EZZEL IS SEGÍTVE A GYERMEKVÁLLALÁS ELŐTT ÁLL EMBEREKET”.

Kocsis az EP-kampányról csakis a migrációs veszélyeket hirdető kampányszlogennel, az ellenzéki Soros-listával – mármint az ellenzéki pártok esetleges, bár májusban nem várható együttműködésével – tudott előállni, ugyanakkor ő és Harrach is többször elmondták: ez nem a Fidesz és a KDNP, hanem Európa ügye, szerintük ugyanis a bevándorlás kérdése nemzeti sorskérdés. „Jól látható, hogy az Európai Parlamentben számos olyan téma van a tárgyalóasztalokon, amik érintik a magyar embereket is: tele vannak a brüsszeli bürokraták asztalai olyan tervekkel, amelyek egyeznek a Soros-tervvel, bevándorlókkal akarják elárasztani Európát” – jelentette ki Kocsis, kijelentve:

Mindenkinek joga van tudni, hogy mit akar Brüsszel, zárójelben: mit akar Soros György.

A Fidesz-frakcióvezető szavaiból az is kiderült, a kormánypártok a tőlük megszokott kampánnyal, országjárással és „tájékoztatókkal” fordulnak majd a választópolgárokhoz. A brüsszeli tervet akarják ismertetni majd országszerte, ebben szerintük olyan pontok fedezhetőek fel, mint a kötelező kvóta terve, a határvédelem jogának gyengítése, összhangban Soros-állásfoglalásával, a migránsvízum, továbbá a migrációt segítő Soros-szervezetek támogatásának megemelése, a gazdasági migráció legalizálása is, valamint a nem bevándorláspárti országok megbüntetése is.

Harrach és Kocsis is arra számít, hogy az ellenzék tovább folytatja a szerintük méltatlan akciózást a Házban. Érdekesség, hogy a Fidesz-frakcióvezető kérdésre beszélt a most Demeter Mártát érintő, de hosszútávon a képviselők „megrendszabályozását” is könnyen előkészítő képviselő kódex esetleges, a honatyák minősített adatok megismerését érintő jogának korlátozásáról is. A frakcióvezető azt mondta, eddig nem tárgyaltak erről, de hosszútávon nem kizáróható, hogy a jelenlegi, a képviselőkre vonatkozó szabályok felülvizsgálata sor kerül, még akkor sem, ha azok most is világosan elválasztják a jogaival és és azokkal visszaélő képviselőket. A témába beszállt Harrach is, a KDNP frakcióvezetője szerint teljesen világos, hogy ki él vissza a joggal, a képviselőkre vonatkozó szabályok, így a minősített adatok kezelésére vonatkozó passzusok is egyértelműek.

Rovatok