Index Vakbarát Hírportál

Azt ígérik, mindenhol lesz ágy a kórházakban a beteg gyereküket kísérő szülőknek

2019. március 2., szombat 18:46

Soron kívül, az első negyedév végén elindul az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által fenntartott kórházakban a szülők elhelyezésére szolgáló ágyak beszerzése - írta közleményben az ÁEEK. 

Szerintük a magyar kormány évente 660 millió forintot biztosít a kísérő szülők ellátására. "A kórházak közül legtöbben már korábban megteremtették a beteg gyermekek közeli hozzátartozóinak a megfelelő elhelyezését, míg van néhány intézmény, amely nem teljesítette az ezzel kapcsolatos elvárásokat. Fenntartóként mindent megteszünk azért, hogy a hozzátartozó megfelelő elhelyezésével is segítsük a beteg gyermekek gyógyulását" - írták. 

Az ÁEEK közleménye nem sokkal azután érkezett, hogy a mai napon a Heim Pál Gyermekkórháznál három civil szervezet tartott flashmobot, mert bár az intézmény korábban 20 adományágyat kapott, a szülők továbbra is a földön alszanak - írta a 24.hu. A portál szerint a szülők az adományágyak hiányában szivacsfoteleket bérelhetnek éjszakánként 4500 forintért.

A kórház a hétvégén azt nyilatkozta a Hvg.hu-nak, hogy az adományágyak túl nagyok, veszélyesek és nem elég higiénikusak. A lap szerint ez a magyarázat már csak azért is különös, mert az ország több mint 30 kórháza, illetve gyermekosztálya is átvette és nagy sikerrel használja már az Orosvári Zsolték által leszállított ágyakat – pedig feltehetően itt is kell takarítani. Kerülgetni viszont nem kell őket, mert mindenhol csak éjszakára nyitják ki őket, nappal pedig összecsukva egy 60x10x10 cm-nyi hengerzsákban elférnek.

Rovatok