Index Vakbarát Hírportál

Megint ígérik a Csernobilra emlékeztető Kútvölgyi Kórház befejezését

2019. május 3., péntek 21:14

Évek óta áll félkészen, vagyis kőburkolatától megfosztva a Kútvölgyi Kórház épülete. A Semmelweis Egyetem által elindított felújításnak már régen el kellett volna készülnie, de jogviták miatt az építkezés félbeszakadt, és az egyszer már felépített külső állványzatot is régen elbontották. 2017-ben Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára adott a projekt állásáról egy rövid tájékoztatást a jobbikos Sneider Tamás kérdésére, és azt is megígérte, hogy az építkezés "fizikai befejezésének" határideje 2018. február 28. lesz. Mivel tényleges munkálatok az épületen azóta sem folytak, ezt a céldátumot nem sikerült tartani.

A Kútvölgyi állapotából nemzetközi mém is lett, amikor egy amerikai viccszájton megosztották a fényképét ezzel a felirattal:

Ez nem Csernobil... hanem egy jelenleg is működő kórház Magyarországon.

Időközben viszont az ingatlan gazdát cserélt, egy 2018 decemberében elfogadott kormányhatározat értelmében elkerült a korábbi vagyonkezelő Semmelweis Egyetemtől. A kezelői jogot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kapta meg, amelynek az a feladata, hogy a szomszédos Szent János Kórház és a Kútvölgyi Kórház bázisán megvalósítsa az új Észak-Közép-budai Centrumkórházat. A klinikai fekvőbeteg-ellátásnak a maga több mint 400 ágyával idén december 31-ig kellene kiköltöznie az épületből, bár az egyáltalán nem világos, hogy lehet ezt úgy megoldani, hogy az ellátás színvonala változatlan maradjon.

Igen, ez tényleg egy működő kórház

Az RTL Klub híradója most megkérdezte a Kútvölgyi változatlanul vigasztalan állapotáról Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárt egy sajtótájékoztatón. Válaszából az derült ki, hogy a félbeszakadt felújítást állami beruházásként akarják befejezni, de konkrétumokat nem árult el:

Nagyon remélem, hogy hamarosan Ön is részese lehet egy olyan eseménynek, amit megosztunk a közösséggel

- válaszolta a riporteri kérdésre az államtitkár. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium valamivel pontosabb tájékoztatást adott a tévének. A tárca szerint az Egészséges Budapest program 9,3 milliárd forintos keretéből valósulhat meg a felújítás.

Rovatok