Index Vakbarát Hírportál

Központi publicisztikával cáfolták a megyei lapok központosítását

2019. május 25., szombat 13:28

Egy P. Zs. monogrammal aláírt egyen-publicisztika jelent meg a  a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó, főként megyei médiumok online felületén, miután megírtuk, a Népszava szombati számában megjelent cikk szerint felszámolnák a már ma is csak papíron önálló megyei lapszerkesztőségeket. A folyamat eredményeként akár a teljes vidéki napilaphálózat is megszűnhet a jelenlegi formájában, legkésőbb 2020-ra. 

Az egyen-véleménycikk  szerint "szomorú nap ez a magyar sajtó történetében", és a szerző azzal igyekszik cáfolni a Népszava cikkét, hogy felteszi a kérdést:

Ki az az eszement, aki elhiszi, hogy egy nyereséges, napi egymillió olvasót kiszolgáló médiahálózatot a tulajdonos tönkre akarna tenni?

Sőt, azt is írja, hogy a Népszava cikke szemenszedett hazugság.

Idáig jutottak balliberális polgártársaink – mert kollégáknak már nem nevezhetjük őket. Az újságíró ugyanis arról ismerszik meg, hogy legalább megpróbál igazat írni. Ők már, jól láthatóan, nem is próbálkoznak ezzel.

Hogy a most hazugságnak nevezett értesülésekkel szemben mi lenne a tény, arról nem esik szó a publicisztikában, amely érthetetlen okból nem hivatalos közlemény formájában jelent meg, amelyet talán érdemes lenne azonos szöveggel közzétenni az összes érintett felületen. 

Ellenben jelen esetben egy véleménycikk jelent meg változatlan formában a szoljon.hu, a delmagyar.hu, a heol.hu, a beol.hu, vagy akár a Magyar Nemzet oldalán.

Ez utóbbiról derül csak ki, hogy a P. Zs. azt jelenti: Pauska Zsolt, a Mediaworks Hungary Zrt. tartalomfejlesztési igazgatója.

Mint ismert , 2016 őszén a megyei napilapok többsége a Mediaworks Hungary Zrt.-n keresztül Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került, majd a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozásával minden helyi kiadvány a kormányközeli szervezet tulajdonává vált.

Rovatok