Index Vakbarát Hírportál

Régóta érlelődött már a tragédia a Dunán

2019. május 30., csütörtök 03:01 | aznap frissítve

Szerda este negyed 10-kor felborult és elsüllyedt egy hajó a Dunán Budapesten a Parlamentnél, miután összeütközött egy szállodahajóval. Az ügyben egyelőre még sok a kérdés, és valószínűleg napokig fog tartani, mire elkezd tisztázódni az ügy, de az Indexnek egy szállodahajón dolgozó fedélzetmester azt mondta, hogy csak idő kérdése volt egy hasonló tragédia.

Kurbély András elmondta, 27 éve hajózik már, jelenleg pedig egy nagy, 135 méteres szállodahajón dolgozik fedélzetmesterként, éppen olyanon, ami a hírek szerint most összeütközött a Hableánnyal. Mint mondta, az ekkora hajókkal általában nagyobb túrákat szoktak szervezni a társaságok, esti sétákat – így hívják a városnéző sétahajókázós túrákat – viszont csak Budapesten szoktak csinálni velük, elsősorban azért, mert a Duna menti városok közül a magyar fővárosban van a legtöbb látványosság a folyó két partján.

Az esti sétáhajókázásokat az a cég kezdte el csinálni, ahol Kurbély is dolgozik, de ezt hamar átvette a többi nagy társaság is, ez pedig oda vezetett, hogy mostanra esténként a rengeteg kisebb hajó mellett sok nagy hajó is hajózik a Dunán a városban. Elmondása szerint gyakran beszélgettek arról a szakmabeli ismerőseivel, hogy ez éppen emiatt nagyon veszélyes gyakorlat, és csak addig fog működni, amíg nem történik tragédia, ez pedig most be is következett.

Saját tapasztalatai alapján egyébként a kisebb hajóknál az is probléma lehet, hogy a személyzet pár éve még teljesen más munkakörben dolgozott. Fedélzetmesterként többször tapasztalta is a rutintalanságot:

A férfit elsősorban azért háborította fel a dolog, mert egy ismerőse korábban írt is már levelet a hajózási hatóságnak, amelyben szakmai érvekkel alátámasztva fejtette ki, hogy 

jó lenne betiltani az esti sétázást, hogy elkerüljék a baleseteket, de ez nem történt meg.

Kurbély szerint ha itt esti sétáról volt szó, akkor részben a hatóság hibája a mostani baleset, mert ezeket már rég be kellett volna tiltaniuk. Ezzel egyébként a helyi gazdaságot is lehetne élénkíteni, hiszen ebben az esetben a turisták kisebb helyi hajókon tennék meg ugyanezt az utat a folyón.

A kockázatok csökkentésének érdekében egyébként tett lépést a Hajózási Hatóság, nemrég megtiltották a nagy hajóknak a városban megfordulást az esti séták során, ami azt jelenti, hogy most már a Rákóczi (Lágymányosi) híd és a Margit híd között csak akkor fordulhatnak meg a hajók, ha érkeznek vagy indulnak. A nagy hajók is próbálják kiszűrni ezeket a problémákat azzal, hogy a kapitány mellett hátul a fedélzetmester is nézi, hogy milyen mozgás van a hajó mögött, mert az esti forgalomban, ahol sok sétahajó mozog a vízben, kell a plusz rádiós segítség a radar mellett ahhoz, hogy biztonságosak legyenek a manőverek.

A férfi elmondta, ennek a balesetnek nem lett volna szabad bekövetkeznie, mert bár most kifejezetten nagy a sodrás, de ez azért mégis egy folyóvíz, itt nincsenek többméteres hullámok. Persze egyelőre még nem lehet tudni, pontosan mi történhetett, és ugyan a vélhetően a Viking Cruiseshöz tartozó szállodahajó részéről biztosan fog érkezni leírás a tragédiáról, azt nem lehet tudni, hogy a Hableány kapitánya vagy szemtanúk alapján rekonstruálni lehet-e majd a teljes történetet.

Rovatok