Index Vakbarát Hírportál

Lefoglaltatná a Viking Sigyn szállodahajót a dél-koreai külügy

2019. június 4., kedd 09:22

A Viking Sigyn szállodahajó ideiglenes lefoglalását kéri a magyar hatóságoktól a dél-koreai külügyminisztérium, írja a Korea Times.

A korEai hatóságok azt közölték a szöuli lappal, felkérték a budapesti nagykövetségüket arra, hogy az tárgyalja meg a magyar kormány illetékes szerveivel az ideiglenes lefoglalás részleteit.

Az intézkedés azt jelentené, hogy a Vikingnek vissza kellene térnie Magyarországra, és mindaddig Budapesten kellene maradnia, amíg a két ország befejezi a baleset körülményeinek vizsgálását, és megkezdi a koreai és magyar áldozatok családjának kártérítését. A lap szerint ugyanis a magyar kormány tette lehetővé a Viking Sigyn számára, hogy folytassa a hajóútját egyetlen nappal a tragikus baleset után, mondván, a hajóról származó összes bizonyítékot összegyűjtötték.

Közismert, 35 emberből mindössze 7-en élték túl a dunai hajóbalesetet május 29-én este, miután a Viking szállodahajó összeütközött a Hableány turistahajóval. A Hableány az ütközést követően 7 másodperc alatt süllyedt el. A Hableány fedélzetén 33 dél-koreai utas volt, és a hajó kétfős személyzete.

7 embert kimentettek a vízből, 7 utas holttestét még aznap este megtalálták, hétfőn egy áldozat testét Hartánál találták meg, egy másik dél-koreai utas holttestét pedig június 2-án találták meg, a Hableány roncsánál.

19 áldozatot jelenleg is keresnek.

Eközben a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát, Jurij C.-t a nyomozók vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó veszélyeztetése miatt hallgatták ki és vették őrizetbe, majd a bíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását. A határozat szerint a férfi óvadék ellenében szabadulhat, és Budapest területén nyomkövetővel a lábán mozoghat. Az óvadék lehetősége ellen az ügyészség fellebbezett, ezért kerül másodfokra az ügy tárgyalása. 

A gyanúsítás arra épül, hogy a Viking Sigyn személyzetének fel kellett volna vennie a rádiókapcsolatot a Hableány személyzetével. Csakhogy a navigációs rendszer adatai szerint még csak kísérletet sem tettek a kapcsolatfelvételre, mi több, hangjelzést sem adtak le.

A szállodahajó mindennek ellenére múlt pénteken reggelre távozott Budapestről, új kapitánnyal, amelyet tehát a koreai lap szerint a magyar hatóságok engedélyeztek. Kang Kjungvha koreai külügyminiszter, aki időközben visszatért budapesti útjáról Szöulba, hétfőn ígéretet tett arra, hogy nemcsak Magyarországgal, hanem a szomszédos országokkal, például Szerbiával és Romániával is megerősíti az együttműködést a hiányzó koreaiak megtalálásában.

Rovatok