Index Vakbarát Hírportál

Nincs új budapesti főbíró, mert Handó túl harciasnak találta az egyik legfőbb kritikusát

2019. június 11., kedd 20:28

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde eredménytelenné nyilvánította a Fővárosi Törvényszék elnöki állására kiírt pályázatot, írja az MTI az OBH keddi közleménye nyomán.

A tisztségre kiírt pályázatra összesen két pályamű érkezett, ám mivel a Handó támogatását élvező Polgárné Vida Judit még a személyes meghallgatása előtt visszavonta a pályázatát, így az elbírálás során csak a köztudottan Handó-kritikus Vadász Viktor törvényszéki bíró pályázatát kellett értékelni, amit Handó Tünde azonban túl harciasnak talált, ezért nem fogadott el.

Az indoklás szerint a pályázat és a személyes meghallgatás alaphangulatát is a "harc", a Fővárosi Törvényszék és a pályázó elleni "támadás" és az ezzel szembeni "védekezés" víziója hatotta át. "A pályázó - ezen gondolatok mellett - szót sem ejtett arról, hogy mi a bírósági szervezet működésének lényege és ez miképpen erősíthető egy tettrekész igazgatási vezető által"– áll a közleményben.

Az OBH kiemelte: a Fővárosi Törvényszék vezetőjének – a nyugtalanság és a harc helyett – a nyugalom és a biztonság megteremtésére kell törekednie, mivel csak ez szolgálhatja a bírósági szervezet, a jogkereső állampolgárok és a bíróságokkal kapcsolatban álló hivatásrendek érdekeit.

Vadász Viktor egyébként annak az Országos Bírói Tanácsnak a szóvivője, amely korábban Handó Tünde leváltását kezdeményezte az Országgyűlésnél, ám ott végül 120 kormánypárti vokssal nem az OBH elnökét, hanem őket marasztalták el.

"Az Országos Bírói Tanács feladata, hogy felügyelje az Országos Bírósági Hivatal elnökének tevékenységét, és amennyiben törvénysértést észlel, jelzéssel éljen. Észleltünk törvénysértést, amit többször is jeleztünk" – mondta Vadász az Indexnek adott májusi interjújában, amelyben Fatalin Judittal többek között arról beszéltek, hogy elfogadhatatlan, hogy Handó Tünde kontroll nélkül működjön.

Vegyem ezt fenyegetésnek?

Handó Tünde és Vadász Viktor egyébként a pályázat elbírálása miatt május 28-án, kedden, találkozott egymással az Országos Bírósági Hivatal épületében. A meghallgatás parádés jegyzőkönyve azóta is elérhető a Bíróság.hu oldalon, közzétesszük mi is:

dr. Vadász Viktor: A pályázatom nyilvánosságra hozatalához hozzájárulok.

dr. Handó Tünde: Van-e valami, amit kiemelne a pályázatából, vagy amivel kiegészítené azt?

dr. Vadász Viktor: Kiegészíteni nem kívánom, benne volt a pályaműben, hogy az a tervem, hogy ha kinevezést kapnék, az első évben egy átfogó szervezetfejlesztésre van szükség, és egy teljes problématérkép feltárásra. Sajnálatos módon, ha valaki úgy pályázik, hogy nem áll rendelkezésére a Fővárosi Törvényszék teljes emberállománya és adatállománya, tehát csak abból dolgozik, amit kikért vagy kapott adatokat, akkor nincs teljes rálátása az összes problémára. Ezért tartom fontosnak, hogy ezeket majd ki kell egészíteni, úgy lesz teljes a problématérkép.

dr. Handó Tünde: Más valami, amit szeretne előadni?

dr. Vadász Viktor: Elnök Asszonynak, ha van kérdése, nagyon szívesen válaszolok rá.

dr. Handó Tünde: Nincs kérdésem.

dr. Vadász Viktor: Végezetül annyit mondanék, hogy biztos vagyok abban, hogy Fővárosi Törvényszék elnökeként nagyon sok ütést, lövést kapnék, komoly harcokra kell számítanom, azonban ilyenkor hátra kell fordulni, és megnézni, hogy kik állnak mögöttem. A Fővárosi Törvényszék bíráinak 2/3-a áll mögöttem, és ez nagy lelki erőt ad ahhoz is, hogy fenntartsam a pályázatomat és ahhoz is, hogy beleálljak azokba a harcokba, amik szükségesek.

Legutóbb amikor beszéltünk Elnök Asszonnyal, azt említette nekem, hogy ha vége a mandátumának, akkor fővárosi munkaügyi bíróként szeretné folytatni, és ez nekem nagyon szimpatikus volt. Ez egy nagyon komoly szakmai alázatot mutat, eszerint Ön az ítélkezést nagyon fontosnak tartja, nemcsak a múltban, amikor évtizedeken keresztül munkaügyi bíróként szakmai munkát végzett, hanem, hogyha lejár az igazgatási mandátuma,azután is. Azt gondolom, hogy amikor ezt a nehéz döntést meg kell hoznia, azt is mérlegelnie kell, hogy másfél után - saját elmondása szerint - ezen a bíróságon szeretne dolgozni. Nagyon gyorsan is változhatnak az idők, én azt látom.

dr. Handó Tünde: Vegyem ezt fenyegetésnek?

dr. Vadász Viktor: Dehogyis.

dr. Handó Tünde: Ha Ön törvényszéki elnök lesz, akkor beosztott bírája leszek.

dr. Vadász Viktor: Nem, engedje meg, hogy befejezzem a mondatot.

dr. Handó Tünde: Vagy esetleg egy ajánlatnak, hogy ha kinevezést kap, akkor jól fog velem bánni?

dr. Vadász Viktor: Én az ítélkező bírákat helyeztem a középpontba, és úgy látom Elnök Asszonynak is nagyon fontos az ítélkezés szakmaisága. Azt gondolom, hogy a pályázatomból egyértelműen kiderül, hogy nagyon fontos nekem az, hogy a törvényességet és az etikai szabályokat betartsam. Ha bármi olyan utasítás érkezne, ami ezzel ellentétes, nem hajtanám végre. Ha olyan helyzetben találná magát egy bíró, hogy két hónapja nincs jegyzője, leírják szakmai programokról, nem vehet részt szakmai munkában, nem adhat elő, nem utazhat külföldre, mindez nem a szakmai munkája miatt, hanem egyéb okokból, akkor én azt a bírót megvédeném, legyen az bárki. Nem érhet bírót szakmai munkájában hátrány azért, mert van vagy volt egy véleménye.

dr. Handó Tünde: Bocsánat, az OBH elnökének ahhoz nevezetesen, hogy egy bírónak a 3000 közül van-e jegyzője vagy nincs, milyen közvetlen köze van?

dr. Vadász Viktor: Nem az OBH elnökének, hanem a Fővárosi Törvényszék elnökének van köze hozzá, és én a Fővárosi Törvényszék elnöknek pályázom. Azt szeretném, hogy a bíróknak megfelelő és méltó munkakörülményei legyenek, és szakmai munkájuk semmilyen módon ne legyen gátolva, semmilyen okból.

dr. Handó Tünde: Köszönöm szépen.

Dr. Handó Tünde a meghallgatást befejezettnek nyilvánítja.

Rovatok