Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP alelnöke odaláncolta magát a Suzuki-gyár kerítéséhez

2019. június 18., kedd 11:33

Komjáthi Imre MSZP-alelnök kedd délelőtt egy Facebook-videóban számolt be arról, hogy odaláncolta magát az esztergomi Suzuki-gyár kerítéséhez, és addig nem megy el, míg nem tárgyalnak vele. Komjáthi felszólította a gyár vezetését, hogy engedje be a szakszervezet vezetőit, hogy tárgyalhassanak a munkavállalókkal. 

Először rabszolgatörvényt hoznak, hogy kiszolgálják a nagytőkét. Elveszik a cafeteriát. Megszüntetik a lakás-takarékpénztárt. Minden egyes lépésükkel a munkásokat sanyargatják. Ez a kormány kilóra eladta a magyar dolgozókat a nagytőkének

– mondta Komjáthi, majd felszólította Orbán Viktort, hogy „ne csak mosolyogva parolázzon a Suzuki vezérigazgatójával, hanem védje meg a magyar munkavállalókat a stratégiai partnerétől”.

Itt járt Szuzuki úr nem is olyan régen, de le sem tojta a dolgozókat. Itt az ember nem számít, csak a számok számítanak. Az számít, hogy hány autó jön le a gyártósorról, és hány dollárral fogja a zsebét tömni a nagytőkés 

– húzta alá a párt alelnöke. 

Komjáthi szerint keményebben kell fellépni, hogy a gyár menedzsmentje befejezze a „jogtiprásokat”. „A Suzuki sorozatban megsérti a magyar törvényeket”, nem ad biztosít megfelelő munkaügyi szüneteket és ivóvizet a dolgozóknak, miközben azok 33 fokban dolgoznak a gyárban.

Néhány hónappal ezelőtt egy kétgyermekes apát kirúgtak innen, mert szakszervezetet mert alakítani – mondta Komjáthi. Az eset februárban történt, akkor a gyárból azonnali hatállyal elbocsátották az újonnan alakult szakszervezet titkárát.

A Vasasnál úgy tudják, a 14 éve a gyárban dolgozó férfi ellen korábban nem érkezett a munkáltató részéről semmilyen panasz. Szakszervezeti titkárként amúgy a dolgozót munkajogi védelem illette volna meg, vagyis nem lehetett volna elbocsátani azután, hogy hivatalosan is a helyi szakszervezet vezetője lesz.

Május végén félpályás útlezárással tiltakozott a Vasas Szakszervezeti Szövetég, miután május 23-án nem engedték be őket a Suzuki esztergomi gyárába, annak ellenére, hogy véleményük szerint ez törvényi kötelezettségük lett volna – ugyanis a gyárban közel 300-an a szakszervezet tagjai.

Rovatok