Index Vakbarát Hírportál

Nem várta meg, hogy kiköltöztessék, inkább kivégezte a családját

2019. szeptember 2., hétfő 20:16 | aznap frissítve

A hálószobában összekötözve találták az andornaktályai házban az anyát és az ötéves lányát, akiket az asszony volt férje ölt meg. Az anyának és a gyereknek esélyt sem hagyott a férfi, akinek most kellett volna kiköltöznie a házból. Ehelyett a gyilkosságot választotta, majd magát is megölte. Egy különösen durva családi dráma helyszínén jártunk.

Januárban hivatalosan már elváltak, de a férj szinte még mindig otthon lakott, közben az asszonynak három hónapja egy másik férfi kezdett udvarolni, aki rendszeresen járt a házhoz – furcsa családi viszonyról és egy bírósági végzésről beszélnek annak az andornaktályai családnak a szomszédai, akiket hétfőn reggel holtan találtak otthonukban.

Mint kiderült, a 46 éves családfő végzett volt feleségével és 5 éves kislányukkal, majd öngyilkos lett. A holttesteket hétfő reggel hét óra körül a nő nagymamamája fedezte fel, ő szólt a rendőrségnek is. 

Az Index információja szerint a férfi különösen kegyetlen módszert választott. Feleségét és lányát a hálószobában olyan hurokkötéssel kötözte össze, hogy gyakorlatilag egymás halálát okozták.

Akit mindenki csak „bolond Ferinek” hívott

A Heves megyei település nyugodt kertvárosi kis utcájában azt már mindenki tudta, hogy a pár kapcsolata megromlott, januárban pedig hivatalosan is elváltak. Ennek ellenére a biztonsági őrként dolgozó férj nem költözött el, „jött-ment, mintha mi se történt volna”.

Renáta pedig csak a bírósági végzésre várt, hogy kitehesse a házból volt férjét

– mondta az Indexnek több szomszéd is. 

Van, aki szerint a férfinak éppen ma kellett volna elköltöznie, ám a rendőrség ezt egyelőre nem erősítette meg. Az asszonynak három hónapja viszont új udvarlója lett, aki rendszeresen megfordult a háznál. 

Már ez is furcsa, nem?

– veti fel Szuromi Csaba, a család közvetlen szomszédja, aki szerint a szociális gondozónőként dolgozó anya és családja viszonylag zárkózottan élt. A válás ellenére mégis rendszeresen látták őket együtt, az apa pedig még szombaton is kislányával biciklizett az utcában. A szomszéd szerint a 46 éves férfi kifejezetten szerette a kislányát, de a családfőre sokan csak félbolondként tekintettek a településen: magában beszélt, kötözködött, az egyik szomszédot pedig a kutyájuk miatt fenyegette meg halálosan.

Két éve az egyik hipermarketben helyezkedett el biztonsági őrként, alig pár hetet dolgozott ott, aztán elküldték. Túl sokat beszélt magában 

– meséli Szuromi. 

Két hét alatt a második eset

Két hét alatt ez a második eset, amikor a családfő nem lát más kiutat, és szabályosan kivégzi családtagjait , majd a felelősségre vonás elől menekülve inkább öngyilkos lesz. Augusztus 23-án egy rózsadombi családot találtak holtan otthonukban . Akkor a 35 éves családfő 31 éves élettársával, 4 éves közös kisfiukkal és kutyájukkal is végzett, valószínűleg azért, mert a kapcsolat megromlott. 

A rendőrök az andornaktályai anyát és lányát a hálószobában összekötözve, a családfőt pedig fél emelettel lejjebb, egy másik helyiségben találták meg. Miközben ők a házban helyszíneltek, az asszony új párja az utcában megtörten várt. Aztán nem sokkal délután három óra előtt az anya és a gyerek holttestét kihozták a házból. Ebben a pillanatban a 80 éves nagymama is feltűnt, és csak annyit kért a rendőröktől,  hadd nézze meg még utoljára unokáját és dédunokáját. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok