Index Vakbarát Hírportál

Bajai választási bizottság: Nincs baj azzal, ha valaki bölcsődében kampányol

2019. szeptember 5., csütörtök 15:54

Ahogy arról korábban beszámoltunk,  Fercsák Róbert, Baja fideszes polgármestere - aki az idei választáson is a Fidesz polgármesterjelöltje - beugrott egy bölcsődébe, és Facebookon  számolt be  az eseményről, és a bölcsőde felújításáról. És ha már ott volt, készült is pár fotó, ahogy a bölcsődésekkel pacsizik.

A bölcsődei kampányolás miatt a helyi választási bizottsághoz érkezett panasz, ebben a panaszt benyújtó azt kifogásolja, hogy gyerekeket használ kampányolásra a polgármester, és hogy nem kért engedélyt erre a szülőktől.

A bajai választási iroda megvizsgálta a panaszt és az Indexhez eljuttatott határozat szerint   elutasította azt. 

Az indoklás szerint nem az a baj, hogy gyerekekkel pózol kampányidőszakban a polgármester, hanem az a baj, hogy a panaszt tevő nem bizonyította, hogy a politikusnak nem volt engedélye a bölcsis szereplésre.

Mivel egyik gyerek arca sincs kitakarva a képeken, még kedden megkérdeztük a polgármestert, hogy kért-e és megkapta-e a szülők beleegyező nyilatkozatait. Kérdéseinket elküldtük emailben, azóta nem kaptunk választ.

Nem oké gyerekekkel kampányolni

Az alapvető jogok biztosa és helyettesei idén áprilisban  kérték  a 2019-es európai parlamenti választásokon listát állító valamennyi jelölő szervezetet és jelöltet, hogy a kampány során tartózkodjanak a gyermekek szerepeltetésétől rendezvényeiken, a velük és róluk készült képek kampánycélú felhasználásától, illetve az iskolák és óvodák népszerűségnövelő szándékú látogatásától.

Az is kiderült korábban, hogy a pártok nem törődnek különösebben a gyerekjogokkal a kampányban. Amikor egy nagy gyerekvédelmi szervezet megkért 18 pártot, hogy ne használják a gyerekeket kampánycélokra, összesen egy jelzett vissza, hogy rendben. 

Rovatok