Index Vakbarát Hírportál

Volner János a Jobbik után a Mi Hazánk Mozgalommal is szakít

2019. szeptember 11., szerda 17:00 | aznap frissítve

Volner János szakít a Mi Hazánk Mozgalommal, melybe egyébként soha nem is lépett be. A politikus ezt a Facebook-oldalán közölte. 

Mint írta,

párt tagja azonban – sokak kérése ellenére – soha nem szerettem volna lenni és immár fél éve kerülöm a párt színeiben történő közszereplést. Ma pedig kiléptem a parlamenti képviselői csoportból is, befejezve a párt külső támogatását. A Mi Hazánknak és a benne dolgozó barátaimnak sok sikert kívánok a folytatáshoz!

Azért döntött a kilépés mellett, mert abban bízott, hogy a Mi Hazánk Mozgalom „ modern, nemzeti elkötelezettségű, professzionálisan működő párttá válik. Mára egyértelművé vált, hogy ez soha nem fog teljesülni, hiszen a  10 évvel ezelőtti jobbikos szlogenek (és hibák) változtatás nélküli másolása jelenti a politikacsinálást.”

Volner tavaly a Jobbik vezetésének ment neki, miután Sneider Tamás elnök és Gyöngyösi Márton frakcióvezető is az LMP-vel való kapcsolat szorosabbra fűzéséről döntött. Volner János volt frakcióvezető akkor körlevélben ellenezte az összeborulást az LMP-vel, az Indexnek pedig azt mondta: rendkívüli tisztújítást szervez, átvenné a párt vezetését. 

A Jobbik válaszul kizárta Volnert a párt frakciójából, és arra is felszólították, hogy adja vissza a mandátumát. 

Frissítés:  A hírre Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az Azonnali.hu-nak úgy reagált : meglepődött, mert Volner János nem egyeztetett vele,  illetve nem beszéltek nagyon régóta, igaz, a politikus elég passzív is  volt a párt képviselőcsoportjában.

Rovatok