Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője korábban a Progresszív Szlovákia -SPOLU rendezvényén beszélt a magyar-szlovák kapcsolatok jövőjéről, ahol azt mondta, hogy
lehetünk úgy felvidéki magyarok, hogy közben büszke szlovákok vagyunk.
Vasárnap egy Facebook-bejegyzésben fejtette ki, hogy hogyan értette ezt a mondatát, és bocsánatot kért azoktól, akiket ezzel megbántott.
Ahogy arról már korábban is írtunk, többször előfordult, hogy a Momentum a helyi liberális szövetségesét támogatta az etnikai alapon szerveződő magyar párttal szemben. Donáth ezúttal is a Progresszív Szlovákia szerepét hangsúlyozza a két ország kapcsolatában.
Szerinte Zuzana Čaputová elnökké választása azt bizonyítja, hogy a szlovákoknak elegük van a korrupt és gyűlöletkeltő politikai elitből. Kiemelte azt is a közelgő választások kapcsán, hogy a párt magyarul is közzéteszi a programját, magyar tagozatot is indít. Szerinte ezzel a békére és a közös fejlődésre teszik a hangsúlyt.
Ezért gondolom azt, hogy egy felvidéki magyar, saját magyarsága mellett ma egyre inkább büszke lehet Szlovákiára is. Arra a Szlovákiára, amelynek köztársasági elnökét olyan párt adja, amely érti: Szlovákia nem kevesebb, hanem több lesz attól, ha a magyar kisebbség gondolatai, a magyar kisebbség céljai, a magyar kisebbség értékei is képviseletet kapnak. Anélkül, hogy egymásra ellenfélként, olykor ellenségként tekintene szlovák és magyar.
A Momentum képviselője a Kelet-Közép-Európában lezajlott rendszerváltások és az uniós csatlakozás vívmányának nevezte, hogy a határon túli magyarok képesek és jogosultak saját politikai pártok alapítására. Kitért azonban arra is, hogy a politikai szerveződés készsége önmagában kevés, ha az etnikai képviselet nem válik részévé a kormányzati döntéshozásnak.
Ha a Révkomáromban elhangzott beszédemnek az az egyetlen mondata félreérthető volt, s ezzel megbántottam a felvidéki magyarok közül némelyeket, a fentiekben kifejtett gondolattal megkövetem őket, s remélem immár számukra is világos, hogy valójában mire gondoltam.
Donáth Anna bejegyzésében azt is megjegyzi, hogy fontos a nemzeti közösségeknek a traumáiról beszélni, de ezekkel kapcsolatban pontosan kell fogalmazni. Szerinte párbeszédre van szükség, nem pedig tabusított hallgatásra, vagy kötelezően azonos véleményekre.