Index Vakbarát Hírportál

Autókkal hordják a választókat Nyéstán

2019. november 10., vasárnap 17:38 | aznap frissítve

Nagy volt a forgalom vasárnap a borsodi Nyéstán, ahol azért ismételték meg a szavazást, mert többször annyi ember szerepelt a névjegyzékben, mint amennyien ott laknak. Sok minden nem változott az októberi választáshoz képest, mindössze hét ember lakcímét törölte a kormányhivatal. Megnéztük, hogyan hordják autókkal a választókat Nyéstán.

Annyian jönnek, mint a búcsúba. Bármely falu megirigyelné ezt

– fogalmaz keserűen Aranyosi István, falukutató, vidékfejlesztő, annak az alapítványnak a vezetője, amely Szabó Tamás nyéstai polgármesterjelöltet támogatja. Mint mondja, reggel óta hordják a szavazókat autóval. Van olyan polgármesterjelölt, aki délig már háromszor fordult.

Autóból figyeli a választókat

„Felháborítónak tartom, hogy ilyen megtörténhet” – háborog Aranyosi, és nem is akarja ezt annyiban hagyni. Reggel hat óta ott ül az autójában az önkormányzati hivatal mellett, és gondosan jegyzetel egy kockás füzetbe. Részletesen leírja, hogy kik, milyen rendszámú autóval, hányan és hányszor fordulnak meg a szavazókörnél. Azt ígéri, hétfőn feljelentést tesz választási csalás miatt.

Nyésta volt az egyetlen olyan település az országban, amelynek választási eredményeiről nem közöltek adatokat a Nemzeti Választási Iroda honlapján október 13-án, mert a Helyi Választási Bizottság (HVB) nem állapította meg azt. Ezt azzal indokolták, hogy „a választás kitűzése óta nagyarányú lakcímváltozások következtek be olyan személyek esetében, akik nem tartózkodnak a településen”.

A MÁJUSI EP-VÁLASZTÁSON MÉG 26 EMBER SZEREPELT A NÉVJEGYZÉKBEN, OKTÓBERBEN HIRTELEN 98 VÁLASZTÓKORÚ LAKOSA LETT A ZSÁKFALUNAK, HOLOTT VALÓJÁBAN HÚSZNÁL IS KEVESEBBEN, 13-15 EMBER ÉL OTT TÉNYLEGESEN.

Alig csökkent a választók száma

Mivel a tömeges bejelentkezések miatt nem lett hivatalos eredmény, újra kiírták a választást, a kormányhivatal pedig vizsgálni kezdte a lakcímváltoztatások jogszerűségét.

A megismételt szavazáson már csak 91 fő szerepel a névjegyzékben, tudtuk meg Fürjesné Jadlóczki Dórától, a Helyi Választási Iroda elnökétől, aki kérdésünkre elmondta, október 13. óta hét név került le a listáról, mert a vizsgálat alapján kiderült, nincs érvényes magyarországi lakcímük. 

A kormányhivatal további 15 ember bejelentkezését is visszavonta jogszerűtlenség miatt, de a választási törvény alapján a megismételtetett szavazás névjegyzékét kell ilyenkor figyelembe venni, így ők ugyanúgy szavazhatnak, mint az itt élők. Hiába ismétlik meg tehát a szavazást a tömeges bejelentkezések miatt, szinte minden maradt ugyanúgy.

Folyamatosan hordják az embereket szavazni

Igen lehangoló képet mutat a borsodi zsákfalu a választás délutánján. Szinte teljesen kihalt a falu, alig lehet pár házban az életnek bármi jelét is felfedezni. Rég volt viszont ekkora autóforgalom, óránként áll meg két visszatérő terepjáró a polgármesteri hivatal előtt.

A forgatókönyv hasonló: kiszáll belőle 2-3 ember, és gyorsan bemennek szavazni. A sofőr járó motorral várja őket odakint, és amint végeznek, el is húznak gyorsan. Hiába próbáltunk meg többükkel beszélni, egyikük se akart nyilatkozni, de azt mindnyájan leszögezték, hogy Nyéstán laknak. Két perccel később azonban már ott se voltak a faluban.

Az egyik autót Fehér Gyula polgármesterjelölt vezeti, a másikban Gömöri Attila képviselőjelöltet láttuk. Az ő csatájuk valójában ez a választás, egyikük ökofalut, erdei iskolát szeretne, a másik üdülővel mentené meg a települést a teljes kihalástól.

Azon versenyeztek, ki tud több rokont bejelenteni

Mint azt az október 13-i választás után pár nappal megírtuk, hivatalosan négy jelölt indult a nyéstai választáson (egy azóta visszalépett), de valójában két erő versenyzett: 

Mindketten tömegével jelentették be a nyéstai házaikba rokonaikat, barátaikat, alkalmazottjaikat, azon versenyeztek, ki tud több embert maga mögött tudni. 

Megfenyegették az egyik választót

„Ez hihetetlen” – csodálkozott a fenti helyzet hallatán Schneider Károly, aki csak most csöppent bele ebbe az egészbe. Korábban öt háza, boltja, kocsmája volt a faluban, de pár éve egy kivételével eladta ezeket, és kiköltözött Norvégiába.

Azt mondja, annak idején elhitte, hogy jó befektetés a csendes falu, de hamar kiderült, nincs itt fizetőképes kereslet, és egyre csak hanyatlik a település.

Most csak azért jött haza Norvégiából, hogy szavazzon, bár az egyik jelölt megpróbálta korábban megfenyegetni, mutatja telefonján az SMS-t: „Ha nem jösztök el azt nemfogod megbani azt garantalom. Ezt azért irom le hogy maradjon emlékeztetoul”

Ez a jelölt azt is mondta neki állítólag telefonon, hogy ne jöjjön haza, mert rendőrök várják itthon. Fiával mégis eljött, mert nem akar megélhetési politikust a falu élére, magyarázza.

Kénytelen megállapítani az eredményt a Helyi Választási Bizottság

A pocsék idő ellenére igen magas a részvétel Nyéstán, délig már 56 ember adta le a voksát, tudtuk meg Csukás Bertalantól, a Helyi Választási Bizottság elnökétől. 

Megállapítjuk az eredményt, mert nem tudunk mit tenni, ha Pesten így döntöttek

– válaszolta Csukás arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az esti határozat. Bár látják az ablakból, hogy többeket autóval hoznak szavazni, úgy döntöttek, nem mennek ki a szavazóhelyiségből, és a telefonokat is elvették a bizottsági tagoktól, hogy senki ne tudja jelezni, ki volt és ki nem volt még szavazni a faluból.

Valószínűleg ennek nem sok jelentősége van, egy ilyen kis faluban pontosan számon tartják ezt. A látottak alapján nem csodálkoznánk, ha ismét közel százszázalékos lenne a részvétel este hét óráig. Hogy ki nyeri meg a választást, senki nem tudta megmondani a faluban napközben.  

(Borítókép: Huszti István / Index)

Rovatok