Index Vakbarát Hírportál

Vágó István a BKV szerelőcégénél folytathatja a kérdezősködést

2019. december 3., kedd 11:03

Mácsai Pál lehet az Örkény Színház igazgatója, Vágó István pedig a DK jelöltjeként a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelő bizottsági tagja lehet decemberben. Rajtuk kívül még több tucat pozícióról dönt a fővárosi közgyűlés a következő ülésén, színházigazgatóktól kezdve a fővárosi cégek vezető testületeinek tagjaiig.

Az új pozíciók legérdekesebbje minden valószínűség szerint Vágó István felügyelő bizottsági pozíciója a BKV leányvállalatánál, a Vasúti Járműjavító Kft.-nél. Kérdésünkre Vágó István elmondta, hogy eredeti végzettségéhez még közelebb is van a cég tevékenységi köre, mint a televíziós műsorvezetéshez, mivel vegyészmérnökként végzett, ráadásul gépészetet is tanult. Havi díjazása a havi minimálbérnek megfelelő lesz.

Négy színház vezetésére írt ki pályázatot a főváros, mivel ezekben az intézményekben jövő év elején lejár az igazgatók megbízatása.

Mind a négyre egy-egy pályázat érkezett, a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Ellinger Edina jelenlegi igazgatóhelyettes, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Novák János jelenlegi ügyvezető, az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Mácsai Pál jelenlegi ügyvezető, valamint a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető pályázott.

A pályázókat minden esetben támogatta a szakmai zsűri, a főpolgármester azonban a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. jövőbeli működésének strukturális áttekintése miatt javasolja a pályázatának eredménytelenné nyilvánítását, és az új szempontok figyelembevételével új pályázat kiírását.

Számos nagyobb fővárosi tulajdonú cég igazgatóságába vagy felügyelő bizottságába már az előző közgyűlésen választottak tisztviselőt, kivéve a fideszes jelölteket, a városvezetés és az ellenzék között ugyanis vita alakult ki a delegáltak arányáról. A vita végül lezárult, így a fideszes delegáltak is elfoglalhatják helyeiket a fővárosi cégekben.

Kulturális cégek felügyelőbizottságai:

Az összes színháznál a tagi díjazás: a minimálbér kétharmada.

BFTK Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. felügyelőbizottság: Somody László (elnök), Martin-Kovács Miklós, Kerényi Csaba. Tagi díjazás: minimálbérnek megfelelő.

BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. felügyelőbizottság: Perjés Gábor (elnök), Alföldy Csaba, Lévai Zoltán. Tagi díjazás: a minimálbér kétharmada.

Budapesti Sportszolgáltató Központ Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelőbizottság: dr. Sinkovits Péter (elnök), Hidasi Gábor. Tagi díjazás: a minimálbér kétharmada.

Rovatok