Index Vakbarát Hírportál

A bíróság szerint nem perelhető Kövér László az újságírók parlamenti korlátozásáért

2019. december 11., szerda 12:40

A bíróság szerint se az Országgyűlés Hivatalát, se Kövér Lászlót nem lehet közigazgatási perben beperelni, így érdemi vizsgálat nélkül visszadobták az Azonnali keresetét, amit a hivatal és Kövér ellen adtak be november 11-én azon új házelnöki rendelkezések miatt, amelyek egy félreeső folyosóra, illetve egy elkordonozott karámba száműzik az újságírókat az Országházban, ellehetetlenítve így az újságírók parlamenti munkáját.

A portál szerint a bíróság érdemben nem is foglalkozott a keresettel, hanem érdemi vizsgálat nélkül, végzésben visszautasította, arra hivatkozva, hogy az Országgyűlés Hivatala és Kövér László nem közigazgatási szervek, ezért nem lehet ellenük közigazgatási pert indítani.

Az elutasítás pikantériája, hogy maguk az alperesek egyáltalán nem hivatkoztak arra, hogy ne lennének perelhetők, hanem a keresetünket érdemben vitatták.

Ennek ellenére a bíróság úgy látta, hogy a házelnöki rendelkezések és az az alapján hozott sajtóirodai döntések miatt egyszerűen nem is lehet közigazgatási pert indítani.

Az indokolás szerint sem az Országgyűlés Hivatala, sem a házelnök nem közigazgatási szervek, hiszen a hatalmi ágak szétválasztásának elve alapján elkülönülnek a kormányzati irányítás, illetve ellenőrzés alatt működő közigazgatástól. Ezért a bíróság arra jutott, hogy az érintett házelnöki rendelkezés és a lap engedélykérésének sajtóiroda általi visszautasítása nem támadható közigazgatási perben. Az Azonnali fellebbezni fog a Fővárosi Törvényszékhez az ügyben a házelnöki rendelkezések törvényességének érdemi vizsgálatáért.

Rovatok