Index Vakbarát Hírportál

Jövő júliustól esik ki az egészségügyi ellátásból az, aki nem fizet

2019. december 14., szombat 09:10

Júliustól átlátható és biztonságos rendszerre áll át a társadalombiztosítás, ezentúl nem veheti senki ingyenesen igénybe az állami egészségügyi szolgáltatásokat anélkül, hogy ne lenne meg hozzá a jogosultsága - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában az adóügyi államtitkár az új tb-törvénnyel kapcsolatban.

Mint mondta,

az új törvény 2020. július 1-jén lép életbe, ezzel az új rendszer is akkor kezdi meg működését. ez azt jelenti, csak az a tartozás számít majd, amely 2020. július 1-je után keletkezik.

Izer Norbert nyilatkozata szerint - amit az MTI szemlézett - a jogosultság ellenőrzését az egészségbiztosító végzi majd, az érintettek több tájékoztatásra, segítségre számíthatnak. A jövő júliusban induló rendszer azok ellen a munkaadók ellen is hatásos lesz, akik nem jelentik be alkalmazottaikat.

Akinek nincs állása, annak havonta egészségügyi szolgáltatási járulékot kell lerónia, amelynek összege idén 7500 forint, ez január 1-jén 7710 forintra nő. Ezzel az EU-ban a magyar közteherviselési rendszer kéri el az egyik legalacsonyabb összeget azért, hogy az adófizetők hozzáférhessenek az egészségügyi ellátórendszerhez. Jelenleg 271 ezren fizetik az egészségbiztosítási szolgáltatási járulékot, ez havonta nagyjából 2,2 milliárd forintot jelent.

Csak idén 75 ezer olyan embert, úgynevezett piros lámpás érintettet azonosított az adóhivatal, aki jogosulatlanul szeretett volna igénybe venni valamilyen társadalombiztosítási szolgáltatást. Ők összességében 6,6 milliárd forint egészségügyi szolgáltatási járulékot nem fizettek meg.

Ha a magánszemélynek megszűnik az egészségügyi ellátásra való jogosultsága, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő azonnal tájékoztatja az adóhivatalt, a hatóság pedig levelet küld az érintettnek.

Ha ezután sem fizet rendesen, és háromhavi tartozást, 23 130 forintos elmaradást halmoz fel, akkor a társadalombiztosítási azonosító jel, a taj érvénytelenné válik. Az érintett nem tud majd térítésmentesen egészségügyi szolgáltatást igénybe venni, de a tartozás kiegyenlítésével ugyanakkor a jogosultság visszaáll.

Izer közölte, az új rendelkezések nem érintik a sürgősségi ellátást: a mentés igénybevételéhez való jog Magyarország területén - állampolgárságra vagy egészségbiztosítási jogviszony fennállására tekintet nélkül - mindenkit megillet. Azaz ellátás nélkül senki nem maradhat.

Aki eddig jogosult volt egészségügyi ellátásra, az ezután is jogosult marad, senki nem szorul ki az állami egészségügyből. Azoknál pedig, akik a törvény rendelkezése nyomán számítanak jogosultnak, nem merül fel semmilyen járulékfizetés vagy megtérítési kötelezettség. Ebbe a csoportba tartoznak például a nyugdíjasok, a diákok, valamint a gyedben, gyesben, gyetben részesülő személyek, továbbá szociálisan rászorulók és a hajléktalanok is.

Csütörtökön a Magyar Orvosi Kamara elnöksége közleményt adott ki, amiben arra kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a tb-törvényt. Meglátásuk szerint azt, hogy a tisztázatlan jogviszony miatt az egészségügyi ellátószemélyzet kerül olyan helyzetbe, hogy fizetésképtelenség esetén kénytelen megtagadni az ellátást, az orvos-beteg bizalmi viszonyt alapvetően megzavarónak, szélsőséges helyzetek előidézőjének, a gyógyítás folyamatosságát veszélyeztetőnek tartják. 

Rovatok