Index Vakbarát Hírportál

Simonka György Facebookon reagált a mai tárgyalására

2020. január 16., csütörtök 20:49 | négy éve frissítve

Ma négy vádlott próbált meg úgy menekülni a büntetőeljárás alól, hogy a kedvező ítélet érdekében a vádiratban leírtakat elismerte. A négy ember által tett nyilatkozatot a bíróság viszont nem fogadta el. Ebben a szakaszban lehetőséget kaptunk védőimmel, hogy rámutassunk arra, hogy a nyilatkozatok aggályosak, iratellenesek és hamisak. Szerintem a megfélemlítés és nyomásgyakorlás hatására próbáltak elismerni olyan dolgokat, amelyekről fogalmuk sem volt

– kezdi Facebook-bejegyzését Simonka György fideszes országgyűlési képviselő, aki ellen – és 32 társa ellen – költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügy a Fővárosi Törvényszéken kedden. 

A Magyar Narancs értesülései szerint a vádiratban nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt politikusra. Részletesen ebben a cikkünkben írtunk az ügy hátteréről. Az ügyészség szerint a Simonka rendelkezései szerint lebonyolított beruházásokkal okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1,4 milliárdot. A csütörtöki tárgyaláson – amiről ebben a cikkünkben írtunk – a 33 vádlottból összesen nyolc ismerte be bűnösségét, négyen egyezséget is kötöttek.

Simonka a csütörtöki tárgyalás napjának estéjén  a Facebookra azt írta, szerinte akik terhelő vallomást tettek rá, azok a korábbi büntetéseik következményei elől menekültek, mert priuszuk van. 

A keddi, első tárgyalási napon Simonka kezdeményezte, hogy küldjék ki a hallgatóság közül az ott ülő Hadházy Ákost és a jelenleg újságíróként dolgozó Bod Tamást, az Együtt Békés megyei szervezetének elnökét – aki 2016-ban feljelentést tett Simonka ellen –, mondván, majd később tanúkénti kihallgatásukat fogják kezdeményezni. Bodék erre úgy reagáltak a Facebookon, hogy „meglepő és mulatságos”. Simonka csütörtöki Facebook-posztjában erre is reagált:

„Hogy meglepőnek és mulatságosnak tartják az idézésüket? Azt elhiszem, hogy meglepődtek, de kíváncsi vagyok rá, hogy a végén is mulatozni fognak-e.”

Majd azzal zárja posztját: „Sokan érdeklődnek a vagyonnyilatkozatom és a zár alá vételek felől. Ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a valóságnak megfelelő a vagyonnyilatkozatom, a zár alá vételt törvénytelennek tartjuk, és kérjük azok feloldását.”

Rovatok