Ugyanabban a lakótömbben helyezte el az Óbudai Önkormányzat azt a három férfit és egy nőt, akik miatt a gyanú szerint január közepén több ház is leégett a III. kerületi Dinamó utcában, írja a Bors.
A rendőrség még a robbanás másnapján közölte, hogy a tűzvizsgáló elsődleges véleménye alapján „felmerült, hogy a tüzet egy szabálytalanul bekötött kályha okozta”, ezért ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást. Azóta a nyomozás kiderítette, hogy
a kályhát, illetve annak füstelvezető rendszerét három férfi és egy nő kötötte be szakszerűtlenül.
A rendőrség azóta mindannyiukat gyanúsítottként hallgatta ki, és gondatlanságból elkövetett közveszély okozása miatt indított ellenük eljárást.
A robbanásban mások mellett egy kisgyerekes család is elvesztette otthonát. Az édesanya azt nyilatkozta a Borsnak, hogy az egy hónapra kiutalt szükséglakás idejét egy évre meghosszabbították. Erre viszont nem számíthatnak azok, akik miatt a tűz keletkezett, rájuk ugyanis több panasz is érkezett.