Index Vakbarát Hírportál

Koronavírus: 24 órán belül döntenek az iskolák bezárásáról

2020. március 13., péntek 18:31 | aznap frissítve

Valamennyi parlamenti párt egybehangzóan az iskolák hétfői bezárása mellett foglalt állást a koronavírus terjedése miatt a pénteki hétpárti megbeszélésen – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal. Mint mondta: ezt fogja a kormány felé tolmácsolni, és

várhatóan 24 órán belül döntést hoznak.

Gulyás Gergely azt mondta: Magyarországon a megbetegedések száma az egyik legalacsonyabb Európában, és az operatív törzs véleménye szerint ez még nem indokolt, de látják, hogy nagyon sokan aggódnak gyermekeikért. 

Mi lesz a tanévvel?

Lakatos Tibor  ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken nem cáfolta, hogy napirenden van az iskolák bezárása, de azt mondta: majd akkor hozzák meg ezt a döntést, ha szükséges. Az összes iskola bezárásához az ezredes szavai szerint egy bizonyos esetszám kell, illetve az, hogy a fertőzés földrajzilag is kiterjedjen. Jelenleg egyedi fertőzések vannak, amelyek jól izolálhatók.

Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában még azt mondta: ha bezárják az iskolákat, akkor azokat  nem tudják két hét múlva kinyitni. Ebben az esetben akár hónapokat is jelenthet a zárlat, ami egyben a tanév végét is jelentheti. A tanároknak ebben az esetben fizetés nélküli szabadságra kell menniük, a szülőknek pedig gondoskodniuk kell a gyerekek elhelyezéséről. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet szerint nem igaz, amit Orbán Viktor mondott, hogy rendkívüli szünet esetén fizetés nélküli szabadságon lennének a tanárok, se az, hogy évet kellene ismételni nagyobb szünet miatt.

Gulyás Gergely a hétpárti egyeztetés után azt mondta: 

ha úgy döntenek, hogy hétfőtől nincs iskolai tanítás, akkor a törvények szerint a pedagógusoknak távolléti díj jár. Ennek összege megegyezik a fizetéssel. 

Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke korábban azt mondta: megoldható lenne a rendkívüli szünet kérdése. Erre lehetőséget ad a nemzeti köznevelésről szóló törvény és a tanév rendjét szabályozó Emmi-rendelet is. Az érintett munkanapok ledolgozásán, a tanítási szünet kezdő és végnapjának módosításán, átcsoportosításán túl arra is van megoldás, ha az iskola a rendkívüli tanítási szünet elrendelése miatt kieső tanítási napokat a törvényben meghatározottak szerint nem tudja teljes egészében pótolni. Ekkor lehetőség van arra, hogy az iskola az elmaradt tananyagot a következő tanévben dolgozza fel. A szünet elrendelése esetén számos kérdést kellene tisztázni, például az, mi lesz érettségizőkkel, vagy mi lesz azokkal a szegény gyerekekkel, akik egyedül az iskolában jutnak meleg ételhez.  

Iskolabezárás helyett tömeges igazolt hiányzás

A szerdai koronavírus-veszélyhelyzet kihirdetése után az iskoláknak rendeletben tiltották meg, hogy saját hatáskörben szünetet rendeljenek el. Az intézkedés lényege, hogy "az összehangolt védekezés érdekében" az iskolák ne folyamodjanak egyedi megoldásokhoz. A járvány miatti felfokozott hangulatban azonban az iskolák egy része a szülők aggodalmának engedve kreatív megoldásokhoz folyamodott.

Az egyik gimnáziumban például nem rendeltek el szünetet, csak a szülő kérésére minden diáknak engedélyezik, hogy ne menjen be az órákra. A szülőnek az igazgatóhoz írt kérelemhez még indoklást sem kell fűznie, a diáknak automatikusan engedélyezik egyelőre két hétre az órákról való távolmaradást.

Ez igazolt hiányzásnak számít. Nem csökkenti sem a szülői-, sem az orvosi igazolások számát, ugyanis igazgatói igazolásként könyvelik el. A magyar köznevelési intézményekben van lehetőség arra, hogy a szülő utazás, családi esemény vagy egyéb ok miatt kérelmet nyújtson be a tanuló hiányzásának igazgatói engedélyezésére. A kérelem visszamenőlegesen nem kezdeményezhető. Az ügyintézési határidőt minden esetben az intézmény szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ) vagy házirendje szabályozza.

Egy másik iskolában más kreatív megoldáshoz folyamodtak: a teljes jövő hétre projekthetet rendelt el az igazgató. A projekthét alatt a kontaktórák szünetelnek, az oktatás távoktatás formájában folytatódik, olvasható az igazgatói körlevélben.

A projekthét keretében a tanárok az adott tantárgyából az adott óraszámnak megfelelő feladatokat küldenek el e-mailben a tanulóknak. A diákoknak megadott időre be kell küldeniük a feladatokat. Akik nem készítik el határidőre a feladatokat, elégtelen osztályzatot kapnak. Hiányzásokat a projekthét idején nem rögzítenek.

Nem tartozik ebbe a körbe a tapolcai Széchenyi István Baptista Középiskola, ahol az igazgató saját hatáskörben 2 napos tanítás nélküli munkanapot rendelt el. Az igazgató ezzel nem sértett jogszabályt, mert a rendelkezést a veszélyhelyzetről szóló kormányrendelet életbe lépése előtt adta ki. 

Egyre több országban rendelnek el zárlatot

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a pénteki tájékoztatón az Index kérdésére azt mondta: a veszélyhelyzetről szóló kormányrendelet csak azt tiltja meg az iskoláknak, hogy tanítási szünetet rendeljenek el, egyéb ügyekben helyben dönthetnek.

Európa egyre több országában rendelnek el iskolai szüneteket a járvány terjedésének lassítása érdekében. A 27 tagállam több mint felében már részleges vagy teljes zárlatok vannak.

Magyarországon egyre több szervezet követeli az iskolai szünet elrendelését. A fővárost és a kerületeket képviselő Budapesti Önkormányzati Szövetség a bölcsődék, az óvodák és az iskolák bezárását kéri a kormánytól. A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is indokoltnak látná a bezárásokat nem utolsó sorban az idősebb tanárok védelme érdekében.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke szerint nincs olyan, hogy fél vészhelyzet, ezért hétfőtől Magyarország összes iskoláját, óvodáját és bölcsődéjét zárják be. Ehhez a Momentum is az osztrák modellt javasolja, azaz legyenek kvázi "napközik", ahol kiscsoportosan vigyáznak a gyerekekre. Nagyon fontosnak tartják, hogy az otthonmaradó gyerekekre semmiképp ne a nagyszülők vigyázzanak.  

Borítókép: MTI / EPA Fotós: Lukas Barth-Tuttas

Rovatok