Index Vakbarát Hírportál

Ingyenes parkolást követel a Fidesz Karácsonytól

2020. március 28., szombat 09:37

Ingyenes parkolást követel a Fidesz a főváros számára Karácsony Gergelytől. A kormánypárt szerint ezt a szombattól érvényes kijárási korlátozás teszi indokolttá.

A főpolgármester korábban már közölte: nem támogatja az ingyenes parkolást.

Karácsony közölte, hogy csak a belvárosban kétszer annyi engedélyt adtak ki, ahány parkolóhely van, és itt a helyiek parkolnak főleg - tehát a parkolási helyzet lényegében a kisebb gépkocsiforgalomnál is megmaradt.

A polgármester szerint, ha ingyenessé tennék a parkolást mindenki számára, nem oldanák meg a problémákat.

 

A Fidesz azonban úgy véli, hogy „a kormány által elrendelt kijárási korlátozás értelmében a következő két hétben a lakóhely elhagyására csak alapos indokkal kerülhet sor. Mindenki köteles a szociális érintkezést a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és legalább 1,5 méter távolságot tartani. 

A fizetős parkolás felfüggesztése ezen körülmények között még indokoltabb, valós segítséget jelent a Budapesten élőknek, elősegíti a közösségi közlekedés használatának csökkentését azok számára, akik elhagyni kényszerülnek lakóhelyüket”

- írta az MTI-n megjelent közleményében a Fidesz.

A kormánypárt szerint indokolt lenne, hogy a főpolgármester - Bécshez hasonlóan - „tegye ingyenessé a parkolást, segítse ezzel a koronavírus elleni védekezést!”

Rovatok