Index Vakbarát Hírportál

Megint állnak a kocsisorok Csanádpalotánál

2020. április 1., szerda 08:38 | aznap frissítve

Torlódás alakult ki a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelynél, szerda délelőtt a kilépő oldalon a tehergépjárműveknek és a személygépkocsiknak egyaránt négy órát kell várniuk – közölte a rendőrség. A belépő oldalon a teherforgalomban egyórás a várakozás.

Az Útinform adatai szerint az M43-as autópályán a csanádpalotai átkelő előtt a személyautók egy-két, a kamionok pedig öt kilométeres sorban torlódtak föl.

A magyar–román határon szintén erős a forgalom a nagylaki átkelőnél, ahol a kamionoknak két órát kell várniuk, illetve az ártándi átkelő belépő oldalán, ahol Magyarország felé háromórás a várakozás.

Csanádpalotánál rendszeresek a dugók, mióta több határátkelőt lezártak, március 20-án például 40 kilométeres sor állt egész nap az oda vezető úton, akkor a románok további határátkelők megnyitását kérték a magyar kormánytól. 

Március 25-én Szijjártó Péter be is jelentette, hogy megegyeztek a román féllel, és az ingázók számára megnyitottak három átkelőt Románia felé.

Szerdán megnyílt a balassagyarmati határátkelő

Újra megnyílt a balassagyarmati határátkelő, szerda reggeltől újra biztosított az ingázóknak az átjutás – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel.

A térség országgyűlési képviselője, Balla Mihály (Fidesz) hétfőn jelezte a parlamentben: komoly nehézséget okoz a környékbelieknek, hogy zárva van az átkelő. „Mivel ez a probléma a határ másik oldalán is felmerült, gyorsan megállapodtunk a szlovák kollégákkal, hogy ma hajnaltól újra biztosítjuk az ingázók számára az átjutás lehetőségét” – mondta Szijjártó.

Magyarország és Szlovákia kormányainak megállapodása értelmében 2020. április 1-jén 6 órától megnyitják a magyar-szlovák határátkelőhelyeket a tehergépjármű forgalom előtt azzal a megkötéssel, hogy tranzit forgalmat nem bonyolítanak, csupán a két országba történő áruszállítás céljából engedélyezett az átlépés.

Az érintett határátkelőhelyek:

Vámosszabadi,

Somoskőújfalu,

Bánréve,

Sátoraljaújhely.

Osztrák ingázók

Április elsejétől az osztrák és magyar rendőrség megállapodása szerint az ingázók már mindegyik átkelőt használhatják munkába járáshoz. 

Rovatok