Index Vakbarát Hírportál

Lezárták a nyomozást a tanárnőjét megkéselő győri diák ügyében

2020. április 23., csütörtök 08:34

Négy hónappal azután, hogy egy, a társai által visszahúzódónak ismert 17 éves győri diák megkéselte tanárnőjét óra közben, a győri Jedlik Ányos középiskolában, a rendőrség lezárta az ügyben a nyomozást, és a papírokat megküldte vádemelési javaslattal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek, írja a Police.hu.

A diáktól több társa is azt mondta: már a fizikaóra előtt közölte, ha hármast kap a dolgozatára, leszúrja a tanárt.  A Police.hu azt írja, hogy a fiú azzal az indokkal ment a tanári asztalhoz fizika órán, hogy a füzetében mutatni akar valamit a tanárnőnek, majd mögé került, és a zsebkésével egy alkalommal hátba szúrta az 51 éves nőt.

Miután a tanárnő a földre került, a fiú fölé guggolva többször megpróbálta megszúrni őt. Az asszony a karjait maga elé tartva próbált védekezni. A fiú csak akkor hagyta abba a támadást, amikor egyik osztálytársa kivette a kezéből a kést.

A nyomozás során kirendelt orvosszakértői vélemény szerint a mellkast ért szúrás alkalmas lehetett volna arra, hogy megölje vele a tanárnőt.  A rendőrség a fiúval szemben előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.

 

Rovatok