Index Vakbarát Hírportál

Az önkormányzatok egyre kevésbé keménykednének

2020. április 25., szombat 09:13

A Margitsziget ezen a hétvégén és a következőn még biztosan le lesz zárva, bármit is jelent be Orbán Viktor május 3-án. Szentendrén ugyanakkor ha most még nem is, de később már átbringázhatnak majd azok is, akik nem ott élnek, Tihany pedig reméli, mihamarabb visszatérhetnek a településre a vendégek. Polgármestereket kérdeztünk arról, mit szólnak ahhoz, hogy a hétvégi jogkörüket később akár mindennap gyakorolhatják. A főleg turistákra építő települések vezetőit a „szigorítsak vagy enyhítsek” kérdésénél jobban aggasztja, hogy ha a településeik nem kapnak állami mentőcsomagot, komoly bajba kerülhetnek.

Itt már nagyon várja mindenki, hogy a korlátozó intézkedéseken enyhítsenek 

– mondta az Indexnek Tósoki Imre, Tihany polgármestere. Őt és más vidéki polgármestereket azután kerestünk meg, hogy Orbán Viktor pénteken a rádióinterjújában közölte: május 3-án új kijárási szabályokat fognak alkotni, mert „a védekezés új szakaszába lépünk majd”, és fokozatosan – szigorú menetrend szerint – újraindíthatja a kormány Magyarországot. Orbán azt is mondta, hogy a polgármesterek május 3. után várhatóan állandó jogkörre megkapják azt a szigorító lehetőségeiket, amelyeket eddig csak hétvégékre kaptak meg.  

Ez azt jelenti, hogy akár állandóra bevezethetik az eddigi hétvégi szigort, de az is egy lehetséges forgatókönyv, hogy látva az állami lépéseket, eddigi önmagukhoz képest enyhítenek, azaz elengedik az eddigi hétvégi plusz korlátozásaikat a települések.

Tósoki erre reagálva az Indexnek azt mondta, egyelőre nem tudják, mit lép az önkormányzat, ehhez meg kell várniuk, hogy a kormány konkrétan milyen lépéseket jelent majd be. Tihany polgármestere ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a település lakói közül nagyon sokan a helyi turizmusból élnek és az eddigi szigorítás nagyon komoly pénzügyi érvágást jelent az önkormányzatnak.

Eddig kétszázmillió forint a veszteségünk

– vont mérleget szomorúan Tósoki. Bár Tihany éves költségvetése 3 milliárd forint, ez a szám csalóka, mert tartalmazza azokat az elnyert pályázatokat is, amelyekhez a település önerőt is hozzá adott. Ha ezeket levesszük, akkor az éves költségvetés 700 millió forint, ehhez képest tehát az eddigi 200 milliós veszteség már súlyosnak számít. Tósoki abban bízik, hogy a turizmus miatt bajba került településeket majd kisegíti a kormány. Addig is abban bíznak, hogy mihamarabb újraindul az élet Tihanyban, az önkormányzat mindenesetre igazodni fog a kormány lépéseihez, tehát ha enyhítés lesz, akkor várhatóan ők is enyhítenek. 

A szintén turistákból élő Keszthely egyelőre megvárja a május 3-át, utána dönt majd arról, hogyan tovább – tudtuk meg Őry Rózsától, a polgármesteri kabinetiroda vezetőjétől. Őry elmondta, hogy Keszthely még április 10-én hozta meg azt a döntést, hogy a köztéri játszótereken tartózkodni tilos és nem szabad használni az egyéb, közterületen elhelyezett kültéri sporteszközöket, valamint bármely szabadidős tevékenység végzésére szolgáló eszközöket, berendezéseket sem.

Szentendrén át lehet majd bringázni 

Szentendrén május 3-a után lazítást tervez a városvezetés – árulta el az kérdésünkre Fülöp Zsolt polgármester. Konkrétumként elmondta, hogy a május elsejei hétvégén még nem, de utána már megengednék a kerékpárosoknak az átvonulást a Duna korzón, ahol most csak helyi lakosok biciklizhetnek. „A hangsúly az átvonuláson, a folyamatos mozgáson, a sportoláson van, a piknikezés, a csoportosulás továbbra is tiltva lesz” – mondta Fülöp, hangsúlyozva: természetesen az éppen aktuális járványügyi helyzet átírhatja ezt, de most ez a terv. A polgármester örül annak, hogy már nem csak hétvégén kap nagyobb döntési jogkört, mert ezzel kiszámíthatóbbak lehetnek az intézkedések és azokat a helyi sajátosságokhoz tudják igazítani.

Egyébként az elmúlt időszakban a szentendrei lakótömbök között szerenádot adtak előadók, így próbálva egy kis kultúrát, életet vinni az otthon maradt emberekhez.

Akárcsak Tihany, Szentendre gazdaságát is brutálisan érinti a járvány, Fülöp szerint eddig 600 millió forint mínuszban vannak. Most nincs parkolási díj, nem fizetnek az önkormányzatnak bérleti díjat, közterületi díjat sem az amúgy turistákból élő vállalkozások a belvárosban (hiszen zárva vannak), csak ez a bevételkiesés nagyjából 200 millió forint.

A legnagyobb helyi adózót, a Fordot is megviseli a járvány, ez viszont a jövő évben fizetendő iparűzési adónál lesz igencsak érezhető veszteség, miközben 118 millió forint abból a gépjárműadóból folyna be az önkormányzathoz, amit a kormány elvett tőlük. „Ha nem lesz valamiféle önkormányzatokat segítő mentőcsomag, akkor elbocsátásokra kell számítani, az önkormányzati gazdasági társaságok, az önkormányzatok csődjére” – mondta Fülöp. Szerinte ezért lenne fontos, ha az állam legalább valamelyik önkormányzati szövetséggel tárgyalna a helyzetről és a lehetséges megoldásokról.

Az önkormányzati rendszer nem fogja kibírni a járványt, de ha lélegeztetőgépre kötik, akkor túlélheti azt

– fogalmazott a polgármester. Ráadásul az önkormányzatok helyzetét nehezíti, hogy éven túli kötelezettséget nem vállalhatnak, tehát csak olyan hitelt vehetnek fel, amit még az adott évben visszafizetnek teljesen. 

Szentendre vezetése egyébként a környező településekkel (például Budakalász, Pomáz) folyamatosan összehangolja a hosszútávú intézkedéseit is, tehát ha enyhítés vagy szigorítás lesz a városban, az valószínűleg a környező településekre is igaz lesz. 

„Jó lenne, ha a természetes vizek mellett lévő települések kapnának valami központi iránymutatást – ezt már Velence polgármestere, Gerhard Ákos mondta az Indexnek. Ő attól tart, hogy amint egyre melegebb lesz az időjárás, Velence vízpartjain tömegek jelennek meg, miközben még olyan információk birtokában sincsen az önkormányzat, hogy az új koronavírus mennyire terjed a vízben. De ha a vízben nem is terjed, ha az emberek kijönnek a vízből, akkor is csoportosulnak, ami szintén veszélyes lehet a vírus terjedése miatt. Azt pedig Velence – más településekhez hasonlóan – képtelen megoldani, hogy a várost hermetikusan lezárják a turisták elől, erre Gerhard szerint elég élőerő sincs. 

Eger tesztel és aszerint dönt majd

A turistákat Eger sem nagyon tudja távoltartani, hiába van lezárva például a Szépasszonyvölgy és hiába zártak be a szállodák, a magánszállások némelyike ugyanúgy fogad vendégeket, akik fel-felbukkannak a városban. Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere az Indexnek arról beszélt, hogy örül annak, ha állandó jogkörként megkapják azt, amire eddig csak hétvégén volt lehetőségük, mert így a statisztikákat látva tudnak igazodni a helyzethez, ha kell, szigoríthatják, ha lehet, enyhítik azt. Eger gyorstesztekkel szűri a lakosságot. Az idősotthon lakóit és dolgozóit már tesztelték, csütörtökön pedig elkezdték a szociális szférát tesztelni, de tesztelik majd azokat is, akik a munkájuk során sok emberrel kénytelenek találkozni, ilyenek például a postások. Így tehát Egerben lesznek helyi adatok és ehhez lehet majd igazítani az intézkedéseket.

Ugyanakkor Mirkóczki szerint hiába van jogköre egy önkormányzatnak a szigorításra, ha nincs jogi eszköze arra, hogy egy-egy korlátozást be is tarthasson, vagy nincs elég élőereje erre, hiszen rendőrt sem állíthat mindenki mellé. „Eddig is arra törekedtem, hogy olyan korlátozásokat hozzak, amit be is lehet tartani” – mondta Mirkóczki, hozzátéve, hogy a jó idő elérkeztével romlott a fegyelem, ami persze érthető, ugyanakkor ha elharapódzik a bandázás, a csoportosulás, akkor annak a negatív következményei tönkretehetik mindazt, amin hetek óta dolgoznak azok, akik betartják a szabályokat. Eger polgármestere szerint éppen ezért talán az lett volna célravezető országos szinten, ha szigorúbb lett volna a karantén, s akkor talán már enyhíteni is lehetett volna rajta.   

Budapest megvárja a kormányrendeletet

„Többször volt már olyan, hogy megpróbáltuk értelmezni a miniszterelnök szavait, de nem sikerült, úgyhogy mi megvárjuk a kormányrendeletet” - reagált Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Orbán Viktor péntek reggeli nyilatkozatára. Hangsúlyozta, hogy a polgármesterek jelenlegi, hétvégi jogköre kerületi, ugyanakkor a Főváros hozott saját rendeletet a kötelező maszkhasználatról, amit Gulyás Gergely miniszter tudomásul vett. A Margitsziget lezárásáról szóló döntést is saját hatáskörben hozta meg Budapest vezetése.

Karácsony az Indexnek azt mondta, hogy ezen a hétvégén és a következő hétvégén még biztosan le lesz zárva a sziget. Gondolkodnak egy fokozatos nyitáson, de egyelőre még nem látják, hogy biztonságosan (például egy zsilipes beengedési rendszerrel) ezt hogyan tudnák kivitelezni technikailag.

Borítókép: A lezárt Balaton-parti sétány Keszthelyen 2020. április 10-én. MTI/Varga György

Rovatok