Index Vakbarát Hírportál

Májusban még nem nyitnak ki az iskolák

2020. április 30., csütörtök 10:23 | aznap frissítve

A kijárási korlátozások enyhítéséről beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A miniszter azt mondta, ez a védekezés ötvenedik napja, a védekezés első fázisának vége. Ebben az első szakaszban az egészségügyi rendszert készítették fel arra, hogy amíg nincs vakcina, addig a vírus hosszabb távon is velünk lesz, valamint a tömeges megbetegedések szakaszára is felkészítették. A fertőzöttségi adatok kedvezőek Magyarországon, alacsonyan maradt a fertőzöttek száma, tette hozzá.

A kormány szerdán arról döntött, hogy fokozatosan, szigorú menetrendek mellett az élet újraindítható. Változatlanul fontos szempont, hogy a leginkább veszélyeztettek védelme garantálva legyen, ezenkívül pedig az esetszámok területi eloszlását is figyelembe vették az új szabályok kialakításakor.

Május 4-től a védekezés átlép a második szakaszba, mondta Gulyás, de a fertőzöttek eloszlása miatt

Budapest és Pest megye egyes járásaiban továbbra is érvényben maradnak a korlátozások.

Az intézkedéseket így országosan és külön vidékre is meghozta a kormány. Eszerint:

Országosan ezeket az intézkedéseket hozta a kormány:

Vidéken a kormány ezeket az intézkedéseket hozta (tehát Budapestre és Pest megye egyes járásaira nem vonatkoznak):

A kormányinfó élőjét itt követheti, ha továbbgörget, folytatódik a cikk.

Élőben közvetítettük a kormányinfót (a teljes adás)

A kormány az érettségikkel is foglalkozott, szerintük mindenki felkészült az érettségikre. Gulyás elismételte, hogy az érettségizők 97 százaléka most akar érettségizni, 3 százalék magától visszalépett. Biztosítani fogják, hogy egy teremben egyszerre csak tíz ember legyen, megfelelő távolsággal egymástól, de elismételte, hogy senkinek sem kötelező most érettségit tennie.

A kormány uniós kérdésekkel is foglalkozott: az Európai Bizottság véleményezte a magyar jogszabályokat, Gulyás szerint a magyar intézkedések összhangban vannak az uniós szabályokkal.

Csökkentik a vállalkozások adminisztratív terheit, egyszerűsödik az ügyintézés a közigazgatásban. Az engedéllyel gyakorolható tevékenységek mostantól bejelentés alapján is működnek.

Sajtókérdésekre adott válaszok:

Az Index további kérdése Gulyás Gergelynek, amire nem érkezett válasz:

Hétfő nulla órától lassan újraindul az élet 

Orbán Viktor szerdán jelentette be, hogy fokozatosan és szigorú menetrend szerint megpróbálják újraindítani az életet Magyarországon. Az idősek és a legfertőzöttebb területen élők feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani.

BUDAPESTEN ÉS KÖRNYÉKÉN MARAD A KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS, VIDÉKEN AZONBAN ÚJ VÉDELMI INTÉZKEDÉSEKET VEZETNEK BE.

Az új szabályok szerint május 4-től

A szabályok hétfőn nulla órától lépnek életbe, mondta Kovács Zoltán államtitkár.

Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón jelentette be, hogy szerdán, azaz április 29-én döntenek a kormányülésen a járványügyi korlátozások enyhítéséről. Vasárnap Müller Cecília országos tisztifőorvos is megerősítette az operatív törzs sajtótájékoztatóján, hogy május 3-a után változtathatnak a korlátozásokon, és módosítják a 65 év felettiekre vonatkozó szabályokat.

KORÁBBAN ORBÁN VIKTOR EGY VIDEÓBAN BESZÉLT ARRÓL, HOGY A SZAKEMBEREK MÁJUS 3-ÁRA VÁRJÁK A JÁRVÁNY TETŐZÉSÉT. 

Március 27-én vezették be a kijárási korlátozást Magyarországon. A szabályok értelmében az élelmiszerboltok, patikák, piacok és drogériák nyitva maradtak, de 9 és 12 óra között csak a 65 év felettiek mehettek ezekre a helyekre vásárolni. 

A korlátozás két hétig volt érvényben, majd húsvét előtt, április 9-én bejelentette Orbán Viktor, hogy határozatlan időre meghosszabbítják a korlátozást, és hetente döntenek a fenntartásáról. 

Rovatok