Index Vakbarát Hírportál

Orbán Balázs: Félreértelmezés volt, hogy a budapestiek nem mehetnek vidékre

2020. május 8., péntek 08:24 | aznap frissítve

A kormányrendelet értelmezéséből fakadóan nyújtott eltérő tájékoztatást a budapestiek vidékre utazásának szabályairól Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely. Míg ugyanis a kormányszóvivő azt mondta, ez nem engedélyezett, addig a Miniszterelnökséget vezető miniszter az ellenkezőjét állította csütörtökön. Erről Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese beszélt az ATV Startban.

Orbán a műsorban azt mondta, hogy a kérdéssel a szerdai kormányülésen foglalkoztak, és nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányrendeletben nem létezik ilyen korlátozás, az van érvényben, amit Gulyás Gergely mondott.

Szóba került a politikai államtitkárok 35 százalékos fizetésemelése is, amiről a miniszterhelyettes azt mondta, hogy egy tavalyi törvénymódosítás miatt kellett igazítani a közigazgatási államtitkárokéhoz, ezért kaptak ők 35%-os fizetésemelést. A koronavírus idejéhez ez semmilyen módon nem kötődik – tette hozzá, ahogyan azt is, hogy

noha a reálbérek csak 10% körül emelkednek éves szinten, de az államtitkárok bére már évek óta nem emelkedett, ezt korrigálták egy egyszeri emeléssel.

A gazdasági helyzetre is kitértek, erről Orbán azt mondta, szerinte reális a 3%-os gazdasági visszaesésről szóló számítás, ám most a gazdaság nem áll rosszul, ez biztató a jövőre nézve is.

Rovatok