Index Vakbarát Hírportál

Zala megyében két idősotthonban összesen 106 embert fertőzött meg a koronavírus

2020. május 14., csütörtök 12:22 | aznap frissítve

29 kórházba érkeznek újabb védőeszközök, közölte Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján, ahol a házikarantén-applikációról és a vírusradar-alkalmazásról is beszélt. Előbbi a házi karantén betartását, utóbbi pedig a kontaktuskutatást hivatott segíteni.

11 ezernél is többen vannak jelenleg hatósági házi karanténban, mondta el az alezredes.

Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatója előtt a kormányinfón Gulyás Gergely már beszámolt arról, hogy Pest megyében is jönnek az enyhítések, Budapesten azonban egyelőre nem, illetve a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is elmondta, hogy a kormány engedélyi a nyári napközis gyermektáborokat.

Újabb 39 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19) Magyarországon, ezzel 3380 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb hat krónikus beteg, ismertette a csütörtöki adatokat Müller Cecília országos tisztifőorvos.

EZZEL 436 FŐRE EMELKEDETT AZ ELHUNYTAK SZÁMA, 1169-EN PEDIG MÁR GYÓGYULTAN TÁVOZTAK A KÓRHÁZBÓL. AZ AKTÍV FERTŐZÖTTEK SZÁMA 1775 FŐRE CSÖKKENT.

Az aktív fertőzöttek 59 százaléka, az elhunytak 79 százaléka, a gyógyultak 59 százaléka budapesti vagy Pest megyei. Müller szerint örvendetes, hogy jelenleg 658 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, és 49-en vannak lélegeztetőgépen.

A járvány mérséklődik hazánkban, most egy csökkenés tanúi vagyunk, bizonyosan kijelenthető, hogy a vidéken alkalmazott nyitás nem eredményezett fertőzési többletet

– mondta a tisztifőorvos.

A home office lehetősége a munkavállalók és a munkáltatók megegyezésén múlt eddig is, és Müller szerint ezután is így lesz, de hozzátette: az újfajta munkavégzés tapasztalatait mérlegelni kell. Azokban a munkakörökben, ahol nem lehet otthonról dolgozni, a munkaadó vállalatok döntenek arról, hogy visszatérhetnek-e a munkába a dolgozóik.

A TISZTIFŐORVOS felhívta a figyelmet a higiénés óvintézkedésekre és a megfelelő fertőtlenítőszeres tisztításra, valamint a közösségi távolságtartás fontosságára és az open office veszélyeire is.

A természetes szellőzést kell előnyben részesíteni ott, ahol erre is van lehetőség, ahol nincs, ott a mesterséges szellőztetés bekapcsolása előtt fertőtleníteni kell, részletezte Müller az irodákra, munkahelyekre vonatkozóan.

Ha előfordul megbetegedés egy munkahelyen, akkor a dolgozónak azonnal jeleznie kell azt a munkavállalónak, és azonnal el kell hagynia a munkahelyet. A munkáltatónak pedig értesítenie kell a Nemzeti Népegészségügyi Központot, és követnie kell a szakemberek utasításai.

A munkahelyi éttermek és sportlehetőségek esetében is fontosak az óvintézkedések, például a távolságtartás és az eszközök megfelelő fertőtlenítése, hangsúlyozta Müller.

Müller Cecília újságírói kérdésre közölte, hogy Zala megyében két idősotthonban van jelen a koronavírus.

Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben 43 gondozott és 12 gondozó fertőződött meg az elvégzett tesztek szerint. Közülük 30 gondozottat ápolnak kórházban, és egy fertőzött bentlakó hunyt el. A Zalaegerszegi Gondozási Központban 38 bentlakó és 13 gondozó esetében mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Ebből az intézményből 23 főt kell jelenleg kórházban ápolni, és három fő hunyt el az itteni fertőzöttek közül.

Müller Cecília: Zala megyében két idősotthonban van jelen a koronavírus - az operatív törzs május 14-i tájékoztatója

A médiamegkeresésekre adott válaszok:

Az Index csütörtökön ezeket a kérdéseket küldte el az operatív törzsnek:

Rovatok