Index Vakbarát Hírportál

Gulyás Gergely: Szerény jogkörei maradnak a kormánynak a járványügyi készültség idején

2020. május 28., csütörtök 11:08 | aznap frissítve

A hétfői és szerdai kormányülésnek egy napirendje volt, a költségvetés és a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járványügyi készültség bevezetéséről szóló javaslatoké, amelyeket a kormány már benyújtott a parlamentnek – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a védekezés 78. napján a veszélyhelyzet megszüntetése és a járványügyi készültség bevezetése indokolt, noha a védekezés nemzetközi összehasonlításban is sikeres volt Magyarországon.

Akkor tudjuk sikeresen akadályozni a vírus terjedését, ha nemzeti összefogás van

– mondta Gulyás, megköszönve a társadalom pártpolitikai szimpátiától független fegyelmezettségét, és kritizálva az ellenzéket, amiért az bírálja a kormány intézkedéseit és legújabb terveit. Gulyás szerint az alkotmány garantálja a rendkívüli jogrendben foglalt kormányzati jogköröket és az alapjogok korlátozását erre az időre. A veszélyhelyzetnek legkésőbb június 20-án remélhetőleg vége,

közös érdekünk, hogy többé ne legyen olyan helyzet, amely szükségessé teszi a rendkívüli jogrend szükségességét

– mondta, hozzátéve, hogy a járványügyi készültség azonban továbbra is indokolt. Ez az egészségügyben azt jelenti, hogy a kórházak irányítási rendszere változatlan marad, és az országos tisztifőorvos megtarthatja rendkívüli jogköreit például a vásárlási idősáv fenntartására és egyéb korlátozásokra.

Gulyás szerint az újabb jogszabály-módosítások nyomán a kormánynak rendkívül szerény jogkörei maradnak, de ezek indokoltak egy járványügyi készültség idején.

A kormány szerdára virradóra nyújtotta be a veszélyhelyzet visszavonásával összefüggő, a koronavírus-törvényt hatályon kívül helyező, valamint egy másik jogszabálycsomagot is.

Gulyás Gergely: A kormánynak rendkívül szerény jogkörei maradnak (a teljes kormányinfó)

A kormány ugyan kedd délutánra ígérte, végül azonban csak szerdára virradó éjjel nyújtotta be a járványügyi veszélyhelyzet visszavonására vonatkozó javaslatot. Már korábban kiderült, amennyiben a parlament elfogadja az idevágó törvényt, azzal hatályon kívül helyezik a koronavírus-törvényt, egyúttal felkérik majd a kormányt, hogy az saját hatáskörében vonja vissza az által március 11-én elrendelt rendkívüli jogrendet.

Kiderült ugyanakkor, hogy az országos tisztifőorvos javaslatára – miniszteri előterjesztés után – egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el a kormány, ha a parlament elfogadja a veszélyhelyzet megszüntetéséhez benyújtott átmeneti szabályokat.

A tervezet szerint a kormány akkor rendelhet el válsághelyzetet, ha

A javaslat értelmében az országos tisztifőorvos követi a helyzetet, ha a feltételek nem állnak fenn, kezdeményezi a kormányrendelet visszavonását, amit a kormány köteles lenne megtenni. Az egészségügyi válsághelyzetet elrendelő kormányrendelet legfeljebb hat hónapig marad hatályban, kivéve, ha a kormány annak hatályát meghosszabbítja.

Egészségügyi válsághelyzetben kormányrendelettel korlátozható vagy megtiltható a többi között minden olyan intézmény és létesítmény működése, illetve rendezvény és tevékenység, amely járvány terjedését elősegítheti, az üzletek működése, nyitvatartása, egyes termékek árusítása, fogyasztása, a személyforgalom, az áruszállítás, az emberek személyes érintkezése, az intézménylátogatás, az egyes területek elhagyása, egészségügyi szolgáltatások igénybevétele.

A kormány a szükséges mértékben, arányosan gyakorolhatja a jogkörét, kijárási korlátozást nem vezethet be, áll a javaslatban. Gulyás tehát erről azt mondja, hogy egészségügyi, járványügyi készültség idején erre mindenképpen szükség van, de ezek „szerény jogkörök”.

Gulyás ismertette a szerda éjjeli Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletet is, amely szerint egyébként pénteken új szakaszba lépnek a fővárosi védelmi intézkedések. Ennek köszönhetően –  ahogy, azt már tegnap  belengették  – május 29-től a vendéglátóhelyek belső, zárt részei is megnyithatnak, de a dolgozóknak kötelező lesz szájmaszkot viselni, és a védőtávolság betartására is ügyelniük kell. A rendelet szerint péntektől már nézők részvételével is lehet tartani szabadtéri sporteseményeket. Ennek részletszabályairól is beszélt a miniszter, kiemelkedő fontosságúként említve a védőtávolság betartását.

Június 3–7. között lesznek a trianoni megemlékezések, de szigorú védekezési protokoll mellett, június 4-én pedig Áder János fog beszédet mondani.

Az Alkotmány utcában lévő emlékművet augusztus 20-án avatják fel.

Egymillióval több magyar állampolgár van, mint amennyien 2010-ben voltunk, ez pedig nem gyengítette, hanem erősítette ezt az országot. A politikai és családi kapcsolatok is sokkal élénkebbek, mondta Gulyás. A kormány minden trianoni megemlékezést támogat.

Gulyás beszélt a költségvetési tervezet benyújtásáról, amely szerinte a gazdaságvédelem büdzséje lesz, és amellyel a járványhelyzet okozta válság leküzdését tűzték ki célul, még úgy is, hogy egyelőre senki sem tudja, valójában milyen mértékben sújtja – de biztosan rendkívüli módon érinti – a magyar gazdaságot a koronavírus okozta válsághelyzet. A miniszter szerint az a céljuk, és a jövő évi költségvetés biztosítékot nyújt arra, hogy azoknak az embereknek, akik dolgozni akarnak, és azoknak a cégeknek, amelyek megőrzik a munkahelyeket, támogatásokat nyújtsanak a túléléshez, és ezen túl elkezdik visszaépíteni a 13. havi nyugdíjat, amivel kapcsolatban Gulyás ismét a 2010 előtti, baloldali kormányokat kritizálta.

A kormány partnerként tekint az önkormányzatokra

– jelentette ki Gulyás. A miniszter az önkormányzatokkal kapcsolatos vitáról azt mondta, bár az állam forrásai is csökkennek, azt szeretnék, hogy az önkormányzatok forrásai ne csökkenjenek. Ezért szerepel 858 milliárd támogatás a költségvetésben, ez pedig szerinte több, mint 2020-ban. A szolidaritási adóról Gulyás azt mondta, a gazdagabb önkormányzatoktól a kisebb önkormányzatokhoz megy a pénz, ezért ez egy önkormányzatok közötti vita lehet. Egy járványügyi veszélyhelyzetben ez fontos Gulyás szerint, de további forrásokat is keresnek a helyhatóságoknak.

Az elmúlt néhány hét kormányinfóinak állandó témája között említette Gulyás az egyszer használatos műanyagok gyártásának és forgalmazásának betiltását, amellyel kapcsolatban a járványügyi vészhelyzetben véghezvitt „bravúrról” beszélt, dicsérve Palkovics László innovációs minisztert, aki rövid időn belül a műanyagipar 24 legfontosabb magyarországi szereplőjével tárgyalt, és velük megegyezve döntött a kormány a halasztásról, aminek a munkahelyek megőrzése az elsődleges célja, ismételte meg.

A KORMÁNY ISKOLAŐRSÉGET HOZ LÉTRE, EZ 500 ISKOLÁT FOG ÉRINTENI, EBBŐL 140-150 SZAKISKOLA.

Főképp korábbi rendőrökből verbuválódó 500 fős őrség lesz ez, és állandóan ott lesznek az iskolákban, főleg azokban, ahol több probléma van. Gulyás szerint vannak olyan iskolák, térségek, ahol fennáll a tanárok veszélyeztetettsége, ami szerinte „tűrhetetlen”. Fegyver nem lesz náluk, de más eszközök igen. 

A BÜNTETHETŐSÉGET PEDIG KIBŐVÍTIK 12 ÉVRE,

mert nem engedhető meg, hogy bárki egy tanárt fenyegessen, vagy bűncselekményt kövessen el ellene. Egyeztetett a kormány az érintett térségek országgyűlési képviselőivel, a miniszter szerint valamennyien támogatták ezt a javaslatot.

Szentkirályi Alexandra a miniszter tájékoztatóját követően ismertette az utazásszervezőket érintő kormányrendeletet, amely alapján a lemondott utak esetében nem pénzvisszafizetés, hanem utalvány útján kárpótolhatják az irodák. A kormányszóvivő szerint az utazót pénzügyi hátrány semmiképpen sem érheti.

A sajtómegkeresésekre adott válaszok:

Az Index ezeket a kérdéseket küldte el (a szabályok szerint) szerda délután a csütörtöki kormányinfóra:

Rovatok